A Demokratikus Koalíció európai parlamenti listavezetője lehet a szocialista frakció egyik alelnöke az EP-ben – írta meg a Népszava.

Az Európai Parlament mai alakuló ülése után holnap választja meg elnökét és alelnökeit, szám szerint 14-et.

A Szocialisták és Demokraták politikai csoportja négy képviselőt jelölhet az alelnöki posztra, ha – a várakozásoknak megfelelően – kereszténydemokrata politikus lesz az EP elnöke. A poszt legesélyesebbnek tűnő várományosa Manfred Weber. Az elnöki és alelnöki megbízatás két és fél évre szól.

Az értesülést a DK megerősítette, közleményükben azt írták: Dobrev jelöléséről a frakció hétfő este egyhangúlag döntött.

Dobrev Klára az EP alelnökeként tagja lesz az Európai Parlament Elnökségének is. Az alelnökök megválasztására az EP elnökének megválasztását követően kerül sor – írták.

Fotó: MTI/Kovács Tamás