Ha bronz, kő s a föld s a nagy tengerek
Hatalmát is bús romlás töri le,
Ily dühvel hogyan birkózhatna meg
A szépség halk, sziromnyi ereje?
Ó, hogy állja az Idő a napok
Zord ostromát a mézillatú nyár,
Ha érvkapuk gőgje is összerogy
S málik a zúzhatatlan sziklaszál?
Szörnyű gondolat! Mi mentheti meg
Az Idő kincsét az Idő elől?
S ha a szépséget meglopni siet,
Gyors lábait mely vaskéz tartja föl?
Egy se!… vagy csoda lesz, s a fekete
Tinta neved fénnyel ragyogja be.
Szabó Lőrinc fordítása
