Az újvidéki mentőszolgálat sajtószóvivője, Ivana Ramović a 021.rs-nek elmondta, hogy csütörtökön kilenc óra előtt pár perccel Tiszakálmánfalván (Budiszava) egy személygépkocsi elütött egy kerékpárost a Partizan utcában. A 69 éves férfinek eltört a lába, s miután a helyszínen ellátták a sérülését, a sürgősségi központba szállították.

Tizenkét óra körül Újvidéken a Nagybecskerek utcában két személygépkocsi ütközött, s a baleset következtében megsérült egy 56 éves férfi, aki az esetet szerencsére megúszta kisebb mellkasi sérüléssel, de őt is a sürgősségi központba szállította az ügyeletes mentőcsapat.

Délután három óra körül és öt óra körül is történt egy-egy baleset a székvárosban: mindkét esetben két személygépkocsi ütközött. A tizenöt órakor bekövetkezett szerencsétlenségben egy 27 éves utas szenvedett kézsérülést, de őt nem kellett a sürgősségi központba szállítani, elég volt a helyszínen ellátni a sérülését. Délután öt órakor a Temerini úton ütközött össze két személygépkocsi, aminek következtében egy kislány könnyebb sérüléseket szenvedett, s őt gyerekkórházba szállították.