Tomislav Nikolić – aki jelenleg az Oroszországgal és Kínával folytatott együttműködés nemzeti testületének elnöke – azt kérte, hogy helyezzenek el napellenzőket abban dedinjei villában, amelyben családjával él -írja a 021.rs.

A Blic arról ír, hogy a tervek szerint ezt közpénzből valósítanák meg, annak ellenére, hogy Nikolić már réges-rég megvált elnöki funkciójától. A volt államelnök azért lakhat családjával még mindig a 800 négyzetméteres elnöki villában, mert egy 2018-as kormányrendelettel ezt lehetővé tették számára.

A cikkben arra is kitérnek, hogy Nikolićnak valószínűleg nincs szándékában a közeljövőben elhagyni az elnöki rezidenciát, hiszen a medence felújítása után, most napellenzőkkel látják el az udvart. Ez 960.000 dinárba kerül a szerbiai adófizetőknek.

Tomislav Nikolićnak egyébként a birtokában van egy belgrádi 158 négyzetméteres lakás, amelyet 590.000 euróért vásárolt.

” Ha az ember hozzászokik a luxushoz, akkor nehezen mond le róla, főleg, ha azt mások fizetik” – mondta Dragan Dobrašinović közbeszerzési biztos, aki szerint mindezért az állam a felelős, hiszen gyakorlatilag kormányrendelettel legalizálták, hogy Tomislav Nikolić mandatuma letelte után is használhassa az elnöki rezidenciát.