Mette Frederiksen dán miniszterelnök azt mondta, „meglepődött”, és „csalódott”, hogy Donald Trump amerikai elnök lemondta a tervezett és előkészített dániai látogatását, miután világossá vált neki, hogy nem akarják eladni Grönlandot az USA-nak. –írja a 444.hu.

Donald Trump amerikai elnök kedden éjjel Twitteren bejelentette, hogy lemondja dániai látogatását

Trump arra hivatkozva mondta le az utazást, hogy Frederiksen „abszurdnak” nevezte a felvetését. A grönlandiak „őrült” és „lekezelő” ötletnek tartották Trump üzletét, a vasárnap a szigetre látogató Frederiksen pedig azt mondta Trump ötletéről, hogy:

„Grönland nem dán. Grönland grönlandi. Még mindig reménykedem abban, hogy nem gondolta komolyan.”

Szerdán megerősítette, hogy Grönland – a világ legnagyobb, korlátozott autonómiával rendelkező szigete – nem eladó. Azt mondta, Grönland vezetője, Kim Kielsen nemet mondott, és ő teljes mértékben támogatja őt.

Frederiksen szerint az amerikai elnök döntése a látogatás lemondásáról nem érinti a két ország stratégiai, katonai vagy kereskedelmi együttműködését.

Nyitóképünkön Mette Frederiksen dán miniszterelnök látható.