Elharapózott az erőszak szerdáról csütörtökre virradóra Barcelonában, ahol a katalán függetlenség hívei kilenc szeparatista vezető hétfői elítélése miatt tiltakoznak – írja a 444.hu. 

A BBC beszámolója szerint szerdán lángoló barikádokat emeltek a tüntetők Barcelonában, majd kövekkel támadtak a rendőrökre.

A spanyol hatóságok már keresik a tüntetések szervezőit. A BBC értesülései alapján nem lesz könnyű dolguk, aszerint ugyanis a tiltakozásokat decentralizáltan, a Tsunami Democratic nevű telefonos alkalmazás segítségével szervezik.

A zavargásokat Katalónia elnöke, Quim Torra is elítélte. „Ennek azonnal véget kell vetni. Semmi sem indokolhatja az autók felgyújtását, vagy bármilyen más vandalizmust” – mondta. Torra, aki amúgy maga is a függetlenség támogatója, azután nyilatkozott, hogy Pedro Sánchez miniszterelnök külön megkérte erre telefonon. A katalán parlamentben többségben levő függetlenségpártiak amúgy korábban azt mondták, folytatják küzdelmüket azért, hogy Katalónia népszavazáson mondhassa ki függetlenségét Spanyolországtól.

A mostani feszültség a spanyol legfelsőbb bíróság hétfői ítélete miatt alakult ki. A bíróság kilenc függetlenségpárti katalán vezetőt ítélt 9-13 évig terjedő börtönre szeparatizmus vádjával. Az ítélet napján több ezer tüntető vonta blokád alá Barcelona repterét. Több mint száz járatot kellett törölni, miközben a tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel. Azóta csak durvult a helyzet.

______________________________________________________________________________

Fotó: en24.news