Úgy tűnik, minél több határátkelőhelyet adnak át a magyar-szerb határon (lassan már kilométerenként lesz egy), annál lassabb és körülményesebb a határátkelés. A probléma évek óta jelen van, miközben a magyar hatóságok következetesen tagadják, hogy bárminemű közük lenne ahhoz, hogy rendre – teljesen indokolatlanul – több órát kell várakozni a határ magyar oldalán.

Hogy mennyire nem foglalkoztatja a magyar hatóságokat az ügy, bizonyítja a tavaly december 12-én a Magyar Szó érdeklődésére küldött válaszlevelük is:

„A határátkelőhelyen dolgozó pénzügyőrök a szolgálati feladataikat a hatályos jogszabályi rendelkezések alapján végzik. Az adott vámeljárás meghatározza a vizsgálati módot, azaz az áruvizsgálat részletességét, amit a különböző kockázati tényezők is befolyásolnak. Ezek egyéni mérlegelés – nem pedig általános jellegű utasítás – alapján történnek, így teljesen életszerű, hogy bizonyos intézkedések hosszabb ideig tartanak, ezért az utasoknak várniuk kell, amíg sorra kerülnek.

A hatályos jogszabályok értelmében a külföldi utas abban az esetben igényelheti vissza a vásárolt termékek ÁFA tartalmát, amennyiben azokat igazoltan kiszállítja Magyarország, illetve az Európai Unió területéről. A kiszállítás tényének igazolásához szükséges annak vizsgálata, hogy az eljáráshoz benyújtott számlán feltüntetett termékek ténylegesen benne vannak a külföldi utas poggyászában, vagy sem.

A külföldi utasok ÁFA visszaigénylése kapcsán végzett egyedi áruvizsgálatok időszükséglete számos tényezőtől függ. Az ellenőrizhetőséget, valamint az ellenőrzés elvégzésének gördülékenységét elsősorban az egyes esetekben kiszállítani kívánt termékek össz-, valamint termékfajtánkénti mennyisége határozza meg. Az „ÁFÁ-s sor lassabb haladása” adódhat még az ünnepek közeledésének hatására megnövekedett utaslétszámból, illetve az ebből következően nagyobb számban indítványozott eljárásokból.

Az Ön által említett határszakaszokon a kilépő utasok létszáma az ünnepek közeledtével nagy valószínűséggel nem fog csökkenni, így ebből, valamint az előző kérdésekre adott válaszokból adódóan a vámadminisztráció időszükséglete sem lesz kevesebb.” – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság Igazgatási Osztályának válaszleveléből.

Nos, azóta lassan egy év is eltelt, a helyzet viszont nem hogy javult volna, rosszabbodott.

Pásztor István, a VMSZ-nek az elnöke a minap a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában ismét keményen bírálta a magyar-szerb határhelyzetet.

Pásztor: A szerb-magyar átkelők magyar oldalán tapasztalható várakozást nem szabad szó nélkül hagyni!

Az utóbbi öt évben a Kübekháza-Rábé határátkelő volt a negyedik átlépő, amit átadtak. Ez impozáns teljesítmény – mondta Pásztor István, a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában. A VMSZ elnöke elmondta, ez az átkelő elősegíti az átjárhatóság hatékonyságát. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a szerb-magyar átkelők magyar oldalán tapasztalható folyamatos hosszas várakozást nem szabad szó nélkül hagyni.

„A magyar oldalon lévő határellenőrző szervek bojkottálják a munkát. Nem tudok rá más magyarázatot adni. Ezt nagyon sikeresen teszik. Azt látom, hogy mindegy, hogy az ember a napnak milyen szakában megy, mindegy, hogy milyen irányba halad, mindegy, hogy az év milyen szakában utazik, folyamatos a hosszú várakozás. Mindig csak a magyar oldalon. Legyen szó bemenetelről vagy kijövetelről. Tapasztalom, mert én is ott járok át és figyelek. Túl lassan, túl körülményesen, a kedvnek a jelét nem adva, a hatékonyságra való törekvés nélkül végzik a munkájukat” – értékelte a jelenlegi határhelyzetet Pásztor.

A levélre hivatkozva ismét az illetékes magyar hatóságokhoz fordultunk. Most a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóság Igazgatási Osztályának illetékese a rendőrséghez irányított, mert állítólag az ügy inkább rájuk tartozik.

Két nap után az alábbi nyilatkozatot sikerült kiizzadniuk: „A magyar rendőrség a hatályos nemzetközi szerződések és jogszabályok alapján végzi a határforgalom ellenőrzését Magyarország schengeni külső határán, amelynek során minden rendelkezésére álló erőforrást alkalmaz.”

Tisztelettel:

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Nagyszerű, csak így végezzék továbbra is, és EU-s pénzekből nyissanak meg még legalább három határátkelőhelyet, hátha a várakozási idő így fél napról másfélre nő.

tuti