„A szerb kormány által elindított új befektetési időszaknak a lényege a gazdaság korszerűsítése és a jobb életfeltételek biztosítása” – mondta közlekedési, építésügyi és infrastrukturális miniszter, aki kihangsúlyozta, „a szerb kormány nagyon sokat fektet az országunkba, hogy a polgárok jobban éljenek”. A miniszter a fiataloknak azt üzente, hogy „mindenki, aki azon gondolkozik, hogy elhagyja az országot, adjon esélyt Szerbiának, mivel ez az ország egyre jobb hely lesz az életre.”

Zorana Mihajlović szerint a következő néhány évben az infrastruktúrába legkevesebb tízmilliárd eurót fektetnek, befejezik a 11-es közúti folyosót, és több autópályát is építenek majd. Ami a légi közlekedést illeti, a miniszter a niši repülőtér példáját hozta fel, ugyanis négy évvel ezelőtt a dél-szerbiai város repülőterének mintegy ezer utasa volt, az idei év végén viszont ez a szám meghaladja majd a 420 ezret. (Beta)