Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić hétfőn kijelentette, hogy a keddi megbeszélésen, amelyen a Németország gazdasági miniszterével, Peter Altmaierrel ül tárgyalóasztalhoz, még egyszer minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy a Volkswagen Szerbiát válassza, és itt építse fel az új gyárát.

Aleksandar Vučić kiemelte, semmit nem ígérhet, mivel Szerbia – ellentétben a szintén játékban levő Romániával és Bulgáriával – nem tagja az Európai Uniónak, s az országnak nincs akkora piaca, mint Törökországnak, amely az első helyen szerepelt, azonban a szíriai események miatt kérdőjelessé vált a befektetés megvalósulása.

„Már az elején megígértem, hogy harcolni fogunk. Az említett országok nem tudnak olyan támogatásokat adni, amilyenekre mi képesek vagyunk” – mondta a szerb elnök, aki azt mondta, technikai problémák is felmerültek, de ehhez Szerbiának semmi köze.

„Mindent meg fogunk tenni, hogy idehozzuk a Volkswagent, de nem szeretnék hiú reményt kelteni senkiben sem. Teljes szívvel, energiával és erővel harcolunk majd” – nyilatkozta Vučić, aki még egy kis erőltetett humort is megengedett magának a felszólalása végén:

„Úgy készülünk a látogatásra, mintha a Crvena zvezdához vagy a partizanhoz a müncheni Bayern érkezne”.

A szerb elnök azt is elmondta, hogy Pancsován egy újabb gyárat építenek majd, amely repülőgép-alkatrészeket állít elő.