Igencsak furcsa fordulatot vett a felsőhegyi helyi közösségi tanács feloszlatásával és az új választások kiírásával kapcsolatos ügy, ugyanis a zentai képviselő-testület hétfői ülésén a hatalom által benyújtott javaslatot, amely arról szólt, hogy az ellenzéki által átnyújtott dokumentumok tartalma nem felel meg a valóságnak, ezért nincs szükség a tanács feloszlatására, a hatalmi többségnek nem sikerült megszavaznia.

Ősz Szabó Norbert: Törvénytelenül működik Felsőhegy helyi közösségének tanácsa!

Egészen pontosan az történt, hogy a jelenlevő huszonhat képviselőből tizenhárman támogatták a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt javaslatát, amely ugye arról szólt, hogy Felsőhegyen minden rendben van, Bóbán Józef tanácselnök jól végzi a munkáját, rendszeresen tart üléseket, így semmi szükség a tanács feloszlatására. Ahhoz viszont, hogy a javaslatot elfogadják, a szavazatok ötven százaléka plusz egy voks szükséges, ez pedig azért nem jött össze, mert a Szerb Haladó Párt egyik képviselője tartózkodott, Pataki Tibor, a községi képviselő-testület alelnöke pedig a javaslat ellen szavazott. Amikor kiderült, hogy a hatalom javaslata nem ment át, vagyis nem fogadták el, az ülést vezető Pataki Tibor azonnal szünetet rendelt el. A huszonkilenc tagú képviselő-testeület hétfői ülésén huszonhatan vannak jelen, a felsőhegyi tanáccsal kapcsolatos napirendri pontra tizenhárom szavaztak igennel, vagyis hogy nincs szükség a tanács feloszlatására, tizenketten ellene szavaztak, egy képviselő pedig tartózkodott.

A nyomásgyakorlás eredménye: Bóbán József megtekintette a Temető utca javítási munkálatait