A mindössze tizenhárom éves, csonopolyai Marija Cerovskinak hétfőn veszett nyoma: eltűnését először az édesanyja tette közzé a legnépszerűbb közösségi oldalon, majd nemsokára értesítették a rendőrséget és az Igor Jurić Alapítványt is.

Mariját utoljára akkor látták, amikor kerékpárral Kljajićevo felé tartott: bőrkabát volt rajta, valamint terepszínű macskanadrágm írj az apatini helyi újság, az Apatinske novine.

– A feleségem és én is korán elmentünk dolgozni. Marija a húgával, a harmadik osztályos Majával elkerékpározott az iskolába, ahogy azt minden reggel teszik, ezúttal azonban Marija nem ment be az intézménybe, hanem Kljajićevo felé vette az irányt, ami mintegy négy kilométerre van Csonoplyától. Ezt az információt az iskolában dolgozó takarítónőtől tudtuk meg, aki az oktatási intézmény kijáratánál találkozott a lányunkkal, s még annyit mondott, hogy fülhallgató volt a fülében – mondta Zoran, a tizenhárom éves Marija apja.

A Cerovski család különféle információkat kapott az elmúlt fél nap során: egyesek szerint a lányuk egy fiúval csevegett a közösségi oldalon.

„Nem tudjuk, ki és mire beszélte rá. Amikor felhívtuk a mobiltelefonján, először nem volt elérhető, aztán foglaltat jelzett, majd később becsöngött, de senki nem vette fel. Olyan ez, mintha valaki játszana velünk – tette hozzá Zoran.

A rendőrség és a szülők is arra kérnek mindenkit, akinek bármilyen információja van Marijáról, az közölje a rendőrséggel, vagy jelentkezzen a 064/50-45-691-es telefonszámon.