Hétfőn távozott az irodalmi Nobel-díjat odaítélő svéd bizottság két külső tagja, egyikük azzal indokolta a lépést, hogy a botrányok sújtotta Svéd Akadémia reformjai túl lassan folynak, a másikuk pedig azzal, hogy nem ért egyet azzal a döntéssel, hogy az idén Peter Handke kapta a díjat.

Peter Handke azt állítja, hogy sohasem hajolt meg Milošević előtt

A 233 éves akadémia számos intézkedést kényszerült hozni, miután egy korábbi tagjuk férjét többen szexuális zaklatással vádolták.
A botrány miatt 2018-ban egy évvel elhalasztották az irodalmi Nobel-díj odaítélését. Az intézkedések egyike az volt, hogy külső tagokat adtak a bizottsághoz.

„Azért lépek ki a Nobel-bizottságból, mert nincs időm kivárni a megváltoztatásra irányuló munka végét. Az akadémia és az én időperspektívám eltérő, túlságosan hosszú idő az én életemből, viszont túl rövid az akadémia életében” – írta Kristoffer Leandoer a Svenska Dagbladet napilapban megjelent cikkében. Leandoer hozzátette, hogy döntésének nincs köze Peter Handke osztrák író idei Nobel-díjához, amiért az Akadémia sok kritikát kapott Svédországban és külföldön is.

A Svéd Akadémia közleményében megerősítette, hogy Leandoer mellett Gun-Britt Sundstrom is kilépett a testületből, melyet hétfőig négy belső és öt külső tag alkotott. Sundstrom nem értett egyet a Peter Handkének adott díjjal, és emiatt lépett ki a testületből. Szerinte a Handkénak adott díj azt jelenti, hogy az irodalom a politika felett áll, ezzel viszont ő nem ért egyet.

A provokátor visszaszól