Szerbia oktatásügyi minisztere, Mladen Šarčević azon a sajtótájékoztatón, amelyet a PISA-teszt eredményeivel kapcsolatban tartottak, nem válaszolt az N1 Televízió újságírójának arra a kérdésre, szerinte ki a felelős azért, hogy Szerbia két helyet rontott a 2012-es eredményéhez viszonyítva. Válasz helyett a miniszter félvállról azt dobta oda az újságírónak, hogy nem figyelt eléggé az órán, majd közölte, hogy szerinte az újságíró nagyon gyenge eredményt érne el a PISA-teszten.

A miniszter és az újságíró közötti beszélgetés így nézett ki:

Šarčević: Kreatív kérdésre számítottam, nem figyelt az órán. Ha figyelt volna az órán, akkor most normális kérdést tett volna fel.

N1: Hogy kommentálná azt, hogy a diákok nem értek el jelentős előrelépést a 2012-es eredményekhez képest, ugyanis két helyet visszacsúsztak. Felelősnek érzi-e ezért magát?

Šarčević: Még egyszer mondom, fogja és hallgassa meg az eddig elhangzottakat, s ha ez megvan, akkor találjon ki egy kérdést. Ez a kérdése, amit feltett, nem illik a szövegkörnyezetbe.

N1: Hogyan kommentálná…?

Šarčević: Nem kommentálom. Át kell ismételnie a leckét. Maga a PISA-teszten nagyon gyenge eredményt ért volna el.

Šarčević megállapítására azonnal reagált Vesna Vujić, a FoNet hírügynökség újságírója, aki azt mondta a miniszternek, hogy „így nem lehet az újságírókhoz viszonyulni”.

„Mi itt a közérdek miatt vagyunk, Önnek pedig ez a viszonya a közérdekhez. Ezt a viszonyulást nem engedheti meg magának”, mondta többek között a FoNet újságírója.

Mint arról a Szabad Magyar Szó is beszámolt, Szerbia a 2018-as PISA-teszten a 45. helyen végzett. A felmérés 79 országot foglalt magába, az első két helyet Kína és Szingapúr szerezte meg.

Szerbia: Minden harmadik középiskolás funkcionális analfabéta

A fiatalok tudását felmérő PISA-tesztet három évenként végzik, Szerbia 2001-ben csatlakozott azon országok közé, ahol felmérik a gyerekek tudását. A tavalyi teszteket Szerbia szerte 222 iskolában közel 8.000 diák töltötte ki. Voltak olvasási feladatok, matematika példák, valamint tudományos és gazdasággal foglalkozó kérdések is.

2012-ben a szerbiai diákok 65 ország közül a 43. helyet foglalták el, 2015-ben viszont az ország anyagi eszközök hiánya miatt nem vett részt a felmérésben. Az OECD a felméréssel azt vizsgálja, hogy az iskoláztatás milyen valós tudás nyújt a diákoknak, a fő cél pedig az, hogy elősegítsék az oktatás fejlődését. Szerbia korábban 2003-ban, 2006-ban, 2009-ben, 2012-ben és 2018-ban vett részt a teszten.

A volt jugoszláv tagköztársaságok közül jóval Szerbia előtt jár Szlovénia (21. hely) és Horvátország (29.), viszont Montenegró (52.) és Bosznia-Hercegovina (62.) Szerbia mögött foglal helyet.