Zorana Mihajlović építési, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési miniszter kijelentette, hogy a minisztérium célja, hogy még ebben az évben befejezzék a szabadkai Y-elágazás munkálatait – írja a 021.rs.

‚‚Az Y-elágazás munkálatai nagyon régóta folynak, csak akkor gyorsult fel igazán a munka, amikor a minisztérium átvette az irányítást. A cél, hogy még az idén befejezzük, ennek érdekében eredményesen kell dolgoznunk” – mondta a miniszter asszony.

A kelebiai határátkelőt az autópályával összekötő kerülőút 24 kilométer hosszú. Befejezésével Szabadka központját tehermentesítik a tehergépjárművektől.

Az építkezés közel 30 éve tart.

_________________________________________________________________________________________________

Fotó:021.rs