Sokszor megesik, hogy az ember nem akar hinni a szemének, s hiába törölgetjük a szemünket, a végén rádöbbenünk, hogy akármennyire is megdöbbentő a látvány, az bizony nem más, mint maga a valóság. Hasonló helyzetben lehetettek azok a személyek, akik élőben látták azt a kisteherautót, amelyik egy teljes konstrukcióval ellátott tetőszerkezetet igyekszik egyik helyről a másikra szállítani, méghozzá úgy, hogy az egész szerkezet a gépjármű tetején van, a lábai pedig oldalt himbálóznak!

A videó a Podgorički vremeplov, vagyis a podgoricai időutazás nevet viselő facebook oldalra került fel.

Az egész helyzet nevetséges és megdöbbentő, azonban a sofőr felelőtlenségéről is tanúbizonyosságot is tesz, ugyanis veszélyezteti a közlekedésben résztvevők életét. Ez mindjárt a szállítás elején be is bizonyosodott, ugyanis a bal oldalon levő személygépkocsinak a tetőszerkezet lábai nekiütődtek, s az autó tulajdonosa azonnal a helyszínen is termett, viszont ordibálás helyett beült a személygépkocsiba, és egy kicsit előrébb hajtotta azt, hogy a kisteherautó a tetőszerkezettel a tetején nyugodtan továbbhaladhasson az útján.

https://www.facebook.com/watch/?v=2502142806771959