A szerb rendőrség továbbra is fáradhatatlanul keresi Ninoslav Jovanovićot, aki december 20-án elrabolta a tizenkét éves Monika Karimanovićot, mondta pénteken Nebojša Stefanović, Szerbia belügyminisztere. A kislányt december 29-én teljesen véletlenül találta meg egy niši férfi és a fia, akik a víkendházukat mentek megnézni, ahol a férfi fogva tartotta a lányt. A érkezők által csapott zajt hallva Ninoslav Jovanović kiugrott az ablakon, s a szerb rendőrség azóta sem tudott a nyomára bukkanni. A belügyminiszter a Szerb Rádió és Televíziónak elmondta, bízik abban, hogy a szerb rendőrség hamarosan elfogja a malčai borbély néven elhíresült Jovanovićot, aki másfél évtizedet ült börtönben nemi erőszakért és zaklatásért.

A malčai borbély esete a szerbiai bűnüldözéssel

A szerb rendőrség és csendőrség jelenleg Niš, Knjaževc és Svrljig környékét igyekszik tüzetesen átvizsgálni. A szerb rendőrség a nap folyamán arra kérte az említett területen élő polgárokat, hogy járják körbe a tulajdonukban levő elhagyatott házakat és épületeket, ugyanis már biztos, hogy Jovanović előre eltervelte a rablást, s földbe vájt kunyhókban és elhagyatott házakban élelmet és vizet biztosított magának. Azokban a falvakban, amelyekben a malčai borbély rejtőzhet, az épületek nyolcvan-kilencven százaléka üresen áll, s a rendőrségnek nincs felhatalmazása arra, hogy ezekbe a házakba behatoljon, ha az ajtó be van zárva.

Monika Karimanović továbbra is kórházban van, s egyelőre nem tudni, mikor hagyhatja el az egészségügyi intézményt.

A belügyminiszter a péntek reggel munkareggelin vett részt a munkatársainak egy részével, s mindenkinek köszönetet mondott, aki az ügyön dolgozik, kiemelve azokat, akik jelenleg is a terepen vannak, ugyanis ők az ünnep alatt is keresték a szökevényt, hogy minél előbb átadják az igazságszolgáltatásnak.