A gunarasi Péter Szilveszter (37) és felesége Kornélia (25), akik öt gyermeket nevelnek és a Blic Alapítvány támogatását is élvezik, nemrég ajándékba kaptak egy tanyát a magyar államtól, ahová tavasszal szeretnének beköltözni, de sajnos berendezésre nincs pénzük – írja a Blic.

A házaspár a hétéves Tivadart, az ötesztendős Mihályt, a nála egy évvel fiatalabb Johannát, valamint a hároméves Kornéliát és az alig egyéves Szilvesztert neveli igen szűkös körülmények között. A család idénymunkákból tartja el magát, valamint szociális segélyből és a családi pótlékból. A családfő 250 dináros órabérért dolgozik, de amit megkeres, szinte mind elmegy élelemre, valamint pelenkára és más gyermekholmira.

Egy szinte lakhatatlan házból költöznek majd a többszobás tanyára, amely melléképületekkel is rendelkezik, ahol állatokat is szeretnének tartani. Számukra hihetetlen, hogy új otthonuk lehet.

„Örülök, hogy egy nagy házba költözünk, csak az a baj, hogy nem lesz min aludnunk. Nincsenek ágyaink, szekrényeink, szőnyegek, székek, de még asztalok sem. Én egy íróasztalt is szeretnék, meg emeletes ágyat és gyerekágyakat a testvéreimnek” – mondta a 7 éves Tivadar.

Az apa, Szilveszter lehetőségeikhez mérten próbálja meg felújítani a tanyát. Leginkább festékre lenne szükségük, hogy be tudják meszelni a szobákat. A kályhát, redőnyöket, fürdőszobát már sikerült előkészítenie a beköltözésre, annak ellenére, hogy nincsenek szerszámai, azokat is kölcsön kell kérnie.

„Mindent megteszek, hogy tavaszra, mire eljön a költözés ideje, minden szobát bemeszeljek, bár nem tudom, miből fogom ezt megtenni. Semmink sincs, szeretném, ha legalább ágyaink lennének, meg szekrények a gyerekeknek. Íróasztalok és székek is kellenének” – mondta az apa, aki hozzátette, hogy egyelőre a tanyához tartozó kút vizét használják majd tisztálkodásra, de később lakhelyüket szeretné rákapcsolni a vízvezetékre is.

„Apa kölcsönkérte a fúrót a szomszédtól, de sajnos elromlott. Sajnálom, hogy nincs pénze szerszámokat venni, mert apa szeret dolgozni. Ha kell tisztítja másoknál a disznóólakat is, hogy nekünk ételt vegyen” – mondta a kis Tivadar a Blic újságírójának.

A család használt bútorokat is szívesen elfogadna és mindenkit arra kér, ha olyan bútorokkal rendelkezik, ami még használható, de kidobná, akkor ezt ne tegye meg, hanem adományozza a Péter famíliának.

Aki tud, a Blic Alapítvány 2552-es humanitárius számára küldhet SMS-est, ezzel segítheti a családot, vagy pénzadományt is fizethetnek be az alapítvány folyószámláira:

OTP Banka Srbija, Beograd,

2750010221949709 90 – dinár

10221949724 45 – euró

10221949711 84 – svájci frank

10221949717 66 – USA dollár

____________________________________________________________________

Fotó: Blic