A Topolyai Sport Club 1:1-es döntetlent ért el a Szerb Szuperliga huszonegyedik fordulójában az Inđija vendégeként. A topolyai együttes mezőnyfölényben játszott a mérkőzésen, azonban ezt nem sikerült oly módon kihasználnia, hogy a teljes zsákmánnyal térjen haza.

A találkozón a hazaiak szerezték meg a vezetést az 54. percben Mihajilo Banjac révén, majd tíz perccel később Szilágyi Vladimir egyenlített. Mint kiderült, a végeredményt is ő állította be, mivel a mérkőzés végéig már nem született több gól.

A TSC huszonegy forduló során 37 pontot gyűjtött, s megerősítette ötödik helyét a táblázaton. A következő fordulóban, amelyet a jövő hétvégén rendeznek, Szabó Zoltán együttese a belgrádi Partizant látja vendégül a zentai stadionban.