A Belgrádi Mezőgazdasági Kombinát (PKB) volt dolgozói és nyugdíjasai tartanak tiltakozást ma a szerb fővárosban. A mintegy 300 tüntető miatt szünetel a közlekedés a szerb parlament és a Szerbiai Rádió Televízió (RTS) környékén – írja az N1.

A tiltakozás résztvevői azt követelik, hogy fizessék ki számukra azoknak a részvényeknek az értékét, amelyet – elmondásuk szerint – a cég törvénytelen tulajdonosváltasakor nem kaptak meg.

„A vállalat érdekképviselete jogi útra terelte a dolgot, de a tárgyalást már ötször el kellett halasztani, tavaly decemberben viszont Aleksandar Martinović a Szerb Haladó Párt képviselője (SNS) azt az ajánlatott tette a cég volt dolgozóinak és nyugdíjasainak, hogy peren kívül egyezzenek meg, viszont azóta Martinović nem jelentkezett, még a telefont sem veszi fel” – mondta Milinko Miladinović a PKB érdekképviseletében.

A PKB-t 2015-ben különböző határozatok meghozatalával (egyiket Aleksandar Vučić írta alá) állami céggé nyilvánították, mjad 2018-ban eladták az Egyesült Arab Emirátusok-beli Al Dahra vállalatnak. A törvény értelmében a dolgozók és nyugdíjasok részvényekre voltak jogosultak, de ezeket nem kapták meg.

A cég 2018-as eladásakor 17.000 hektár termőfölddel rendelkezett, megközelítőleg 17.000 szarvasmarhával, és több tíz mezőgazdasági géppel.

Az Al Dahra 122 millió euróért vette meg a PKB-t a szerb államtól. Most 3000 volt munkás és nyugdíjas követeli (jogosnak tűnő) pánzét.

____________________________________________________________________

Fotó:N1