Szerbia miniszterelnöke, Ana Brnabić közölte, hogy a Korrupcióellenes Ügynökségtől feljelentést kapott a tisztségviselői kampánya miatt.

A kormányfő szerint ő nem szólított fel senki arra, hogy egy bizonyos pártra szavazzon, hanem csak annyit mondott, bízik abban, hogy az emberek felismerik majd az eredményeket. A miniszterelnök hozzátette, a feljelentést átvette, és a rendelkezésére álló határidőn belül válaszolt is rá, s most olyan eredményre vár, amely alapján majd tudja, hogyan kell viselkednie a kampány során.

Ana Brnabić elmondta azt is, hogy amikor a közszolgálati televízióval kapcsolatban kérdezik, akkor arra nem tud felelni, mert nem az ő hatásköre. Véleménye szerint a közszolgálati tájékoztatási eszközök nehéz helyzetben vannak, figyelembe véve, hogy egyes ellenzéki vezetők nem kívánnak a Szerbiai Rádió és Televízióban szerepelni.

– Ezt ők mondták. Nem tudom, hogyan lehetne őket odavinni, az erőszakon kívül. És amikor nem szerepelnek a közszolgálati tájékoztatási eszközökben, akkor azt fogják mondani, hogy az RTS nem végzi a feladatát. Nem vagyok az RTS ügyvédje, de nehéz helyzetben vannak, hogy a parlamenten kívüli pártok tevékenységéről is beszámoljanak – mondta Brnabić.