A keddi legutolsó, 15 órai adatok alapján Szerbiában 303 koronavírus fertőzött személyt regisztráltak – adták közre a napi sajtótájékoztatón. Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter új startégiát jelentett be a koronavírus elleni harc terén.

Lončar elmondta, a kínai szakértőkkel konzultálva úgy döntöttek, hogy két-három napon belül – amint arra felkészülnek –, elkezdik alkalmazni az új módszert.

– Ez azt jelenti, hogy több embert fogunk tesztelni. Az egészségházaknak rendeletbe adtuk, hogy szükségük lesz egy épületrészre, ahol elhelyezik a laboratóriumi berendezéseket és ahol azokat a pácienseket fogadják, akiket tesztelni kell – magyarázta az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy ez az a stratégia, amelyet a kínai szakértőkkel megfogalmaztak.

– Az elejében Kínában is ugyanúgy végezték a polgárok tesztelését, ahogyan mi. De egy idő után, ahogy a helyzet fokozódott változtattak a tesztelés menetén és úgy vélik, hogy nekünk is jó lenne stratégiát váltani. Mi fogjuk megtámadni a vírust, felfedezzük és felvesszük ellene a harcot. Két napon belül indulhatunk ezzel a stratégiával, addig elvégezzük azokat az előkészületeket, amelyek szükségesek a tömeges a teszteléshez. A kínai szakértőkkel egyeztetünk a tesztelés menetéről, valamint minden másról, amit meg kell tennünk ezekben az időkben – hangsúlyozta az egészségügyi miniszter.