A szociális védelmi rendszer megszüntetése

A szociális védelmi rendszer beígért fejlesztéséről bebizonyosodott, hogy a gyakorlatban a megszorító intézkedések terhe a társadalom legsebezhetőbb tagjaira hárul majd, azonban ezzel a reformok nem érnek véget…

Hét év telt el azóta, hogy Ivica Dačić a kormányalakítással megbízott személyként a kormány programjának részeként bejelentette az új társadalmi reformokat. Ez várható is volt egy (legalábbis formálisan) szocialista miniszterelnöktől, aki a szerbiai szociális különbségeket olyan kihívásként írta le, amely aláássa az „állam és a társadalom” stabilitását.

Két évvel később a miniszterelnöki poszton Dačić helyére lépő Aleksandar Vučić expozéjában/jelentésében még nagyobb hangsúlyt helyezett a szociális védelem kérdésére, megjegyezve, hogy a gazdasági gondok „nagyon súlyosak”, és „növekszik a szegények és munkanélküliek serege”. Úgy ítélte meg, hogy szükség van egy olyan szociális védelmi rendszer kiépítésére, amely „minimalizálja a szegénység kockázatát”.

Következő jelentésében, 2016-ban Vučić még továbbment ígéreteiben. Ez alkalommal bejelentette, hogy egy megfelelő, minőségi és célirányos szociális védelmi rendszer kialakítása érdekében módosítani kell a szociális védelemről szóló törvényt. A törvény módosítási célja lett volna, hogy aktivizálja a szociális támogatásban részesülő munkaképes személyeket, valamint hogy megkönnyítse a pénzbeli szociális támogatásra való jogosultság megvalósításának feltételeit a különböző ágazatok információs összekapcsolása útján, illetve az, hogy szociális kártyákat készítsenek.

Végül Ana Brnabić a következő évi expozéjában a konkrét bejelentések és ígéretek egy még hosszabb listáját tárta a képviselők és a nyilvánosság elé. Azt ígérte, hogy a gyermekes családok pénzügyi támogatásáról és a szociális védelemről szóló törvény, valamint a munkatörvény módosítása révén integrált rendszert vezetnek be a szociális kártyák kidolgozásában, beígérte a szociális vállalkozás előmozdítását, olyan intézkedéseket helyezett kilátásba, amelyek arra ösztönzik az apákat, hogy hosszabb ideig maradjanak távol a munkából gyermekük születése és ápolása címén, sürgős intézkedéseket jelentett be a születések ösztönzése és a gyermekszegénység enyhítése céljából, ígérte a szülési szabadságon levő önálló tevékenységet végző anyáknak a szülési szabadság idejére járó térítés kérdésének megoldását, a hiányzó szociális szolgáltatások létrehozását, a család és a munka közötti egyensúlyt, valamint az Európai Szociális Alaphoz való csatlakozás előkészítését.

Hiszi a piszi, aki elhiszi

Milyen a haladó–szocialista koalíció mérlege a fent említett szociális védelmi reform tervének megvalósítása terén? Látszatra szinte egyetlen ígéretüket sem teljesítették. A szociális kártyákról szóló törvényt sem fogadták el (ami azóta „húzódik”, hogy Ljajić volt az illetékes szociális-védelmi miniszter), sem a szociális vállalkozásról szóló törvényt (amelyet még Krkobabić jelentett be, aki ugyanennek az ágazatnak volt a minisztere).

A munkaügyi jogszabályok 2014. évi módosításai egyáltalán nem foglalkoztak az úgynevezett szülői szabadság, sem pedig a család és a munka egyensúlyának kérdésével; ellenben elfogadták a szociális támogatások kedvezményezettjeinek integrálásáról szóló rendeletet, amely a leginkább veszélyeztetett réteget arra kényszerítette, hogy a szociális támogatásért dolgozzon. Továbbá az Európai Bizottság értékelése szerint az Európai Szociális Alaphoz (az EU legfontosabb alapja a szegénység elleni küzdelemben) való csatlakozás előkészítése tekintetében évek óta nem történt előrelépés.

Amit talán viszonylag pozitívan lehet értékelni, hogy olyan intézkedéseket fogadtak el, amelyek a népességpolitikát érintik, azt a területet, amelyben – a társadalmi fejlődésről lévén szó – a kormányzó koalíció kizárólag érdekelt. A születést ösztönző új stratégia és a gyermekes családok pénzügyi támogatásáról szóló új törvény elfogadásával megnyílt az út a népességpolitika és a szegénység elleni küzdelem szempontjából kulcsfontosságú juttatások, a családi pótlék és a gyermekpótlék (részleges) előmozdításához. Azonban ezen a területen is születtek vitatott megoldások. Azáltal, hogy kibővítették a szülési szabadság idejére járó térítés kedvezményezetteinek körét azokra nőkre is, akik önálló tevékenységet végeznek, a képlet megváltoztatásával valójában csökkentették annak a térítésnek az összegét, amely addig a munkaviszonyban levő nőknek járt.

A romba döntés eszközei: a létszámstopp és a mobbing

A szociális védelem szolgáltatásai tekintetében önkormányzati szinten megfigyelhető bizonyos pozitív tendencia elsősorban az újonnan bevezetett szolgáltatások terén, amilyen például a gyermek személyes kísérője és a családsegítő munkatárs biztosítása. Ugyanakkor a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozó szolgáltatások esetében több olyan is van, amely csökkenő tendenciát mutat, mint például a gyermekek segítése a háztartáson belül, az átmeneti szállók és menedékhelyek működtetése a felnőtt és idős lakosság esetében. Az említett tendenciákat alátámasztják az EU felmérései is, amelyek szerint a bruttó hazai termékben a szociális juttatások részesedése csökken.

Mindez Szerbiát az európai országok ranglétrájának aljára helyezi a gyermek, szülő, család és azon hátrányos társadalmi helyzetű csoportok szociális jogainak tiszteletben tartása szempontjából, akiket az alkotmány szerint az államnak külön védelemben kell részesítenie. És mindez egy tudatos és szándékos politikai döntés következménye, amelynek nyomán a megszorító intézkedések terheit áthelyezték a legveszélyeztetettebb rétegre és azokra, akik gondoskodnak ezen réteg emberi jogainak tiszteletben tartásáról. A szociális védelmi rendszert szándékosan hanyagolták el és döntötték romba először azzal, hogy a közszférában elrendelték a létszámstoppot (nemrég javasolták az intézkedés meghosszabbítását 2020 végéig), valamint a munkahelyi mobbing tervszerű bevezetésével. Bárki, aki életének egy részét szociális munkaközpontban vagy bármely más szerbiai szociális jóléti intézményben töltötte, tudja, hogy ez az egyik legstresszesebb munkakörnyezet.

Az utóbbi években ezeknél az alkalmazottaknál a stressznek való kitettség exponenciálisan nőtt párhuzamosan a polgárok  számának növekedésével, akik a megszorítások és a gazdasági válság következményei miatt hozzájuk fordulnak segítségért (a köztársasági szociális védelmi intézet adatai szerint a 2014–2018 közötti időszakban a növekedés 11% -os volt). Ahelyett, hogy ennek megfelelően fizetésemeléssel vagy kedvezményezett szolgálati idő bevezetésével jutalmaznák őket, ami minden mérce szerint járna nekik, a szociális szférában dolgozókat a feletteseik az ágazati miniszterekkel az élen zaklatják és bántalmazzák.

Még a minisztériumon belül is megfélemlítő módszereket vezetnek be, például nyilvántartást vezetnek arról, hogy a dolgozók mindennap jelen vannak-e a munkahelyükön, és külön utasításban szabják meg, hogyan kell a szociális dolgozóknak viselkedniük, és előírják, hogy még a szabadidejükben is ügyelniük kell arra, hogy viselkedésükkel „ne csorbítsák a minisztérium tekintélyét”. Nem meglepő tehát, hogy a szociális munkaközpontokban dolgozók száma rohamosan csökken. A Köztársasági Szociális Védelmi Intézet legutóbbi jelentése szerint a központokban a határozatlan időtartamra felvett dolgozók száma a 2014 és 2018 közötti időszakban körülbelül 18 százalékkal (köztük a szakképzett munkavállalók száma 11 százalékkal), vagyis 3173-ról 2610-re csökkent.

A szociális védelmi rendszerben uralkodó elviselhetetlen munkakörülményeket azok a követelések illusztrálják a legjobban, amelyeket Belgrád Szociális Munkaközpontjának dolgozóit tömörítő Függetlenség Ágazati Szakszervezet megbízottjai fogalmaztak meg egy sztrájk alkalmával. Ezekben a végsőkig lemeztelenítik a kormányzó koalíciót és feltárják gondatlanságát: beszámolnak a kifizetetlen útiköltségekről, a készenléti és sürgősségi térítési díjakról, a létszámhiány miatt megnövekedett munkamennyiségről, a rossz munkakörülményekről, a munkahelyi zaklatásról, a nem megfelelő vezetőkről stb.

Milyen a szociális védelem jövője?

Valójában mi vár ránk a szociális védelmi rendszer reformja tekintetében? Amögött, hogy az állam állítólagosan gondoskodik a leginkább veszélyeztetett társadalmi rétegekről, valójában az a burkolt politikai szándék és cél rejtőzik, hogy továbbra is bitorolják a polgárok szociális jogait annak érdekében, hogy hatalmon maradjanak. Szemléltető példa lehet néhány megoldás, amellyel a szociális védelemről szóló törvényt kellene módosítani és kiegészíteni (ezt a folyamatot lelassította számos civil szervezet sikeresen megszervezett ellenállása). Például azt tervezik, hogy a szociális munkaközpontokat sajátságos társadalmi végrehajtó szervezetekké alakítják át (egy már kipróbált és bevált koncepció szerint).

Amennyiben egy ilyen irányú módosítást elfogadnak, a szociális munkaközpontok ellenőrizhetik majd nemcsak a pénzbeli szociális támogatásban részesülők jövedelmét, hanem a családi körülményeiket is, azt, hogy van-e vagyonuk, és hogyan használják, utaznak-e külföldre, stb.

Nyilvánvaló, hogy ezeknek a munkahelyeknek a betöltésében az eldurvult jellem lesz az egyik kulcsfontosságú követelmény. Bár lehetséges, hogy néhány lágyabb jellem számára is akad valamilyen, például az egyházi hivatalokéhoz hasonló, újonnan kitalált munkahely a szociális jóléti intézményekben. Itt majd lehetőség nyílik műalkotások készítésére, kertészeti szolgáltatások nyújtására, a higiénia fenntartására és egyebekre. Lehet, hogy olyan megoldásokról van szó, amelyek meghosszabbítják az úgynevezett átalakulóban levő intézmények létezését és növelik a kapacitásukat.

Olyan intézményekről van szó, mint például a mentális nehézségekkel élő gyermekek és felnőttek elhelyezésére szolgáló bentlakásos (állandó) otthonok, amelyben az ellátásra jogosultak egész életüket embertelen körülmények között töltik, amiről a nemzetközi emberi jogi szervezetek rendszeresen beszámoltak.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint Szerbiában ezekben az intézményekben sértik meg a legsúlyosabban az emberi jogokat. A szervezet beszámolói szerint ezek továbbra is felújítás és bővítés alatt állnak, míg a bonyolult engedélyezési folyamat akadályozza a fogyatékossággal élő személyekkel foglalkozó szervezetek munkáját. Az engedélyeztetés komplikált folyamat, ami akadályozza őket abban, hogy segítsenek ezeknek a személyeknek, akiknek a közösségben, a családban van a helye, és nem a más néven működő börtönökben.

A környezetünkben élő legsebezhetőbb személyek, például a fogyatékkal élő gyermekek ilyen tervezett szegregációjára (elkülönítésére) nemcsak a szociális védelmi előírások javasolt módosításai utalnak, hanem az EU alapvető jogi normái bevezetésének feladása is. Erre idén az év elején került sor, amikor felülvizsgálták a 23. fejezet megnyitására vonatkozó akciótervet, és elhalasztották az intézményesítési stratégia elfogadását (az ellátottak áthelyezése az otthonokból a lokális közösségbe) ez év végéről a következő év végére.

Végül pedig a gazdasági reform programja (az európai integráció folyamatának legfontosabb reformdokumentuma) keretében Európának tett összes ígéret a szociális védelmi rendszer fejlesztésének tekintetében a kútba esett, mivel a dokumentum új verziójában csak a szociális kártya bevezetésére vonatkozó „reform” intézkedés maradt benne. Ezzel kiteljesedik a jóléti állam rabul ejtésének terve, mert az illetékes miniszter elképzelése szerint az elektronikus rendszer (törvényellenesen) őrzi mindannyiunk adatait, mint a pók a potenciális zsákmányát a hálójában, ahonnan nincs menekvés.

Mindez egy olyan pillanatban történik, amikor, lassan és megkésve, az EU a társadalmi jogok megszilárdítását szorgalmazza, és a szociális védelem kérdését (amely mindenki számára méltóságteljes életet tesz lehetővé) a szociális jogok fő pillérének tekinti Európában. Ezekkel a szabványokkal (mércékkel) mérve az uralkodó koalíció – az ellenzék gyengesége és a szakértők hallgatólagos hozzájárulása mellett – Szerbiát gyors léptekkel az ellenkező irányba vezeti.

Ivan SEKULOVIĆ (Mašina)

Az írás nyomtatásban a Családi Kör hetilap 2020. április 9-ei számában jelent meg.