Aleksandar Vučić államfő szerda este az RTS televízióban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a jövő hét végén már megszűnik a szükségállapot Szerbiában, Predrag Kon járványügyi szakértő szerint viszont akár még egy hónapig is eltarthat – írja a 021.rs.

Vučić: A hétvégén rövidített kijárási tilalom lesz

 

Vučić az RTS Oko című műsora vendégeként beszélt a május elsejét érintő kijárási tilalomról és a rendkívüli állapot megszüntetéséről is. Ehhez szerinte az kell, hogy az elkövetkező egy hét folyamán is olyan kedvezően alakuljon a járványhelyzet, mint az előző három napban.

Vučić: Már jövő héten megszűnhet a szükségállapot

Predrag Kon járványügyi szakember az N1 televíziónak nyilatkozva viszont azt mondta, nem tudja mikor szűnik meg a szükségállapot, de ez szerinte ez „nem a közeljövőben” lesz.

„Meg kell várni, hogy lesz-e negatív hatása a korlátozások lazításának. Ha visszaáll a közlekedés a rendes kerékvágásba és nem fog nőni a fertőzöttek száma, akkor beszélhetünk majd további lazításokról” – mondta Kon.

Arra a konkrét kérdésre, hogy mikor szűnhet meg a szükségállapot, Kon azt mondta: „Egy hónapig még biztosan nem, azután meglátjuk.”

____________________________________________________________________

Fotó: Politika