A Szabad Polgárok Mozgalma (PSG) tömörülés csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy részt vesznek a parlamenti választásokon. A párt a rendkívüli választások bevezetése előtt még bojkottálta az előttünk álló parlamenti választásokon, amelyre valószínűleg június 21-én kerül sor.

Azt még mindig nem lehet tudni, hogy a PSG önállóan indul-e a megmérettetésen, vagy valakivel koalícióban. A csütörtöki elnökségi ülésen megállapodtak abban, hogy pár napon belül nyilvánosságra fogják hozni a választási programjukat is.

Sergej Trifunović a PSG vezetője a tömörülés sajtótájékoztatóján elmondta, semmi sem változott a választási feltételeket illetően:

„Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy a választási feltételeket illetően semmi sem változott. Sőt, minden hatszor rosszabb lett. De az Aleksandar Vučić vezetése alatt kiírt választások sohasem lesznek igazságosak” – mondta Trifunović, magyarázva a PSG döntését.

Nyitóképünk: Beta