A Ferrari hivatalos oldalán tette közzé, hogy Carlos Sainz Jr. váltja a csapattól 2020 végén távozó Sebastian Vettelt – írja a Nemzeti Sport.

A maranellói csapat kedden jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a négyszeres német világbajnok szerződését, aki az idény végén távozik a csapattól.

F1: Sebastian Vettel 2020 végén távozik a Ferraritól

Mára az is kiderült, hogy az idén a McLarennél versenyző spanyol Carlos Sainz Jr. lesz 2021-től Charles Leclerc csapattársa a Ferrarinál.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy 2021-től a Ferrarinál versenyzem, és izgatottan várom a csapattal közös jövőmet. Ugyanakkor előtte még van egy fontos idényem a McLarennel is, és nagyon várom már, hogy újra versenyezhessek” – nyilatkozta a spanyol pilóta, aki kétéves szerződést írt alá az olasz csapattal.

„Öt idénnyel a háta mögött Sainz bebizonyította, hogy mennyire tehetséges, és rendelkezik a kellő technikai tudással, illetve a megfelelő tulajdonságokkal ahhoz, hogy beleilljen a családunkba. Egy új ciklusba léptünk, melyben a célunk, hogy visszatérjünk a Formula–1 élére. Hosszú út áll előttünk, ami nem lesz mentes a nehézségektől, főleg, ha figyelembe vesszük a jelenlegi gazdasági helyzetet és az érvényes szabályrendszert, amiben hirtelen változás állt be. Ezt a kihívást másképpen kell kezelnünk, mint a közelmúltban. Hiszünk benne, hogy a csapatunk elmúlt ötven évének legfiatalabb versenyzőpárosa, Charles és Carlos a tehetségével és a személyiségével a lehető legjobb kombinációt jelenti ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célunkat” – mondta a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto.

A pályafutása során eddig 102 nagydíjon induló Sainz egyszer végzett az első hármasban: a tavalyi Brazil Nagydíjon Lewis Hamilton büntetése nyomán lépett előre a harmadik helyre. A pilóta megfordult már a Toro Rossónál és a Renault-nál is, míg a McLarenhez 2019-ben szerződött. Erről Sainz is megemlékezett, és egy videóval köszönte meg a csapatnak az eddig  közösen eltöltött időt.

A koronavírus-járvány miatt eddig az összes idei F1-es futamot törölték, a jelenlegi helyzet szerint valószínűleg a július 5-i Osztrák Nagydíjjal veszi kezdetét a 2020-as idény.

____________________________________________________________________

Fotó: AFP