Világszerte több helyen tartottak tiltakozó akciókat a rendőri túlkapások ellen, illetve tömegek fejezték ki szolidaritásukat az egyesült államokbeli tüntetők mellett, akik az afroamerikai George Floyd halála miatt vonultak utcára – írja a hvg.hu.

Az új-zélandi Aucklandben több ezren demonstráltak hétfőn Floyd halála miatt – aki május 25-én vesztette életét egy rendőri intézkedést követően Minneapolisban – és általánosságban a hatósági erőszak és a rasszizmus ellen. A tüntetők az amerikai konzulátus elé vonultak, ahol térdre ereszkedtek, táblákat tartva a magasba olyan feliratokkal, hogy „nem kapok levegőt” és hogy az „igazi vírus a rasszizmus”. Az ország más városaiban is hasonló, békés megmozdulásokat tartottak.

A brit főváros központjában vasárnap szintén ezrek tüntettek. „Nincs igazság! Nincs béke” – skandálták.

Brazíliában is voltak tiltakozások, a helyi nyomornegyedekben élő feketék elleni gyakori rendőri bűncselekmények ellen. A tömeg feloszlatására könnygázt vetettek be.

Kanadában demonstrációt szerveztek a rasszizmus ellen, amely összecsapásokba torkollott a rendfenntartók és egyes résztvevők között. Utóbbiak köveket dobáltak, és voltak, akik kirakatokat törtek be.

Könnygázzal oszlattak a rendőrök Washingtonban (videó)

Az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy az Egyesült Államokkal szembenálló, tekintélyelvű államokban, például Oroszországban és Kínában, a helyzetet a washingtoni bírálatok hitelességének aláásására próbálják elsősorban felhasználni. A moszkvai kormány például azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államokban rendszerszintű problémák vannak a jogállamisággal. Az iráni televíziós csatornák részletesen foglalkoztak az egyesült államokbeli eseményekkel, és folyamatosan sugározzák a zavargásokról készített felvételeket. A külügyminiszter pedig felszólította az amerikai kormányt, hogy vessen véget a lakosság elleni erőszaknak.

___________________________________________________________________

Fotó: SF News Daily