A Korrupcióellenes Ügynökség indítványozta a törökkanizsai polgármester, Radovan Uverić leváltását, ugyanis megállapításuk szerint a polgármester a választási kampányban a város honlapját arra használta fel, hogy saját magát, iletve a Szerb Haladó Pártot (SNS) népszerűsítse – írja a 021.rs.

Az ügynökség megállapítása szerint Uverić a község honlapján megjelentetett egy interjút, melyet vele készítettek. Az Interjú Radovan Uverić polgármesterrel, legfontosabb a gazdaság fellendítése című anyagban arra szólította fel a polgárokat, hogy szavazzanak az SNS-re, melynek listáján ő maga is szerepelt.

„Azt üzenném a polgároknak, hogy a legfontosabb a gazdaság fellendítése, amin együtt fogunk dolgozni. Az SNS ezen munkálkodik és soha nem áll el céljaitól. Lényegében Törökkanizsán minden évben látható a haladás. Ez tahát a szlogen: SNS – gyermekeinkért. A polgároknak joga van tudni, ki és mennyit dolgozott a községért. Ha felteszik maguknak a kérdést, kire bíznák gyermekeiket, akkor a szavazáson mindenképpen a Szerb Haladó Párt lesz a válasz” – áll többek között az ominózus interjúban.

Radovan Uverić a Korrupcióellenes Ügynökségnek azt mondta, hogy a szövegben nincs szó arról, hogy mit tett mint a párt tagja, csak arról, amit polgármesterként tett, ugyanakkor nem tagadta, hogy többször említette a Szerb Haladó Pártot. Azt mondta, nem volt tudomása arról, hogy ez ellenkezik a korrupcióellenes törvénnyel.

Törökkanizsai részlet. (Fotó: vmmi.org)