Azok a polgárok, akik gyakran vásárolnak az Aliexpress protálról, észrevették, hogy az utóbbi hónapokban a postaköltség a vásárolt áru értékének többszörösére emelkedett, amit jelentettek is az Efektiva fogyasztóvédelmi szervezetnek, tudatta a 021.rs portál.

A vásárlók elpanaszolták, hogy például egy termosz, amelynek ára az Aliexpressen 8.77 dollár, 142 dolláros postaköltséggel érkezik Szerbiába.

Az Efektiva közölte: ennek a drasztikus áremelésnek az az oka, hogy tömegesen tűnnek el a kis értékű küldemények a szerbiai vásárló felé tartó úton, ami miatt a kínai eladók megállapították, hogy nem kifizetődő nekik olcsón eljuttatni az árut a szerbiai vásárlónak.

Az Efektiva magyarázata szerint a kis értékű árut az úgynevezett „ free shipping” (ingyenes szállítás) révén értékesítették korábban Szerbia irányába, hogy a vásárlót arra ösztönözzék, továbbra is az Aliexpressről rendeljen. Amíg az áru nem jut el a vásárlóig, az Aliexpress az eladónak járó árat letétben magánál tartja és tájékoztatja az eladót, hogy hét napon belül el kell küldenie az árut a vásárlónak. Emellett elrendel egy 60+15 napos határidőt is arra, hogy a vásárlóhoz eljusson az áru, illetve, hogy a vevő elálljon a vásárlástól, amennyiben ez a szándéka.

Ha minden rendben van, a vásárló megerősíti, hogy 60 napon belül átvette az árut és ha a következő 15 nap folyamán nem tesz panaszt az áru minősége vagy sérülése miatt, az Aliexpress kifizeti a vételárat az eladónak.

Az ingyenes szállítással küldött csomagok rendszerint a „kisméretű postai küldemény” jelzést viselik, és a követésüket biztosítani hivatott kód, az úgynevezett „tracking number” csak a Kínából való távozás pillanatáig biztosítja a nyomon követhetőséget.

Az Efektiva szerint ez a rendszer addig működött zökkenőmentesen, amíg ezeket a kis méretű postai küldeményeket nem kezdték el tömegesen lopni. Az vásárlók ezért panasszal élnek, hogy az előírt 60 napon belül nem kapják meg a küldeményüket. A vitás kérdések megoldására szakosodott csapat az Aliexpressen belül mindig a vásárlónak ad ilyen esetekben igazat és visszafizeti az árat – az eladó pedig az áru és annak ellenértéke nélkül marad.

„Tehát ha a kínai eladó tízezer euró értékben ad el Szerbiában árut, az Aliexpresstől hétezret kap meg, a maradék háromezerből pedig az Aliexpress kárpótolja a sértett szerbiai vásárlókat az eltűnt csomagok miatt, amelyek a szerbiai vagy valamely más vámhivatalnál, esetleg a kisebb szerbiai postákon »tűnnek el«” – magyarázza az Efektiva.

Újabban azonban a követési kóddal ellátott küldemények is eltünedeznek, ha pedig a vásárló a csomagját keresi, azt a választ kapja, hogy a szerbiai rendszer „nem támogatja ezt a követési számsort”, vagy „a rendszer nem látja a küldeményt”. Emiatt az Aliexpress megszüntette a Szerbiába irányuló áru ingyenes szállítását.

„A szerbiai vásárló most már csak 4.99 dollár értékig vásárolhat árut, mert a kínai kereskedők úgy ítélték meg, hogy ezeket a kisösszegű veszteségeket még képesek elviselni” – magyarázza a fogyasztóvédő szervezet, amely hivatalos magyarázatot kért a szerbiai postától és a vámhivataltól is az ügy kapcsán. „Szervezett bűnözésről van szó, amelynek értéke vélhetően eurómilliókat ér el, így nem zárjuk ki a büntetőeljárások kezdeményezését sem” – írta a fogyasztóvédők szervezete.