Pénteken tartja alakuló ülését a szabadkai városi-képviselő testület. Az ünnepi ülésen 67 tanácsnok lesz jelen, majd miután ünnepélyesen letették az esküt, megválasztják a vkt elnökét és titkárát.

A június 21-i választásokon meggyőző eredménnyel szerepelt Szabadkán is a Szerb Haladó Párt, így a 67 tanácsnokból 31 az ő soraikból kerül majd ki. A döntéshozáshoz azonban valakivel koalícióra kell majd lépniük, és a nem hivatalos információk szerint az ezúttal is a Vajdasági Magyar Szövetség lesz, akik 22 tanácsnoki helyet szereztek. Ez azonban nem teljesen biztos előrejelzés, hiszen játékban marad a Szerbiai Szocialista Párt, akik négy helyet szereztek Szabadkán, illetve a bunyevác kisebbség, akik két tanácsnoki helyet kaptak, továbbá az Orosz Pártot képviselő Igor Petrov.

Tehát két forgatókönyv is lehetséges, írja a Subotica.com, vagyis az is elképzelhető, hogy a VMSZ egyszerűen kimarad a hatalomalakításból.

Az ami viszont több mint valószínű, hogy nem lesz része a hatalomnak a Mozgalom a Polgári Szabadkáért, akik négy képviselővel lesznek jelen a helyi parlamentben, és a Vajdasági Front, akik pedig három helyet szereztek.

Polgármestert és a Városi Tanács tagjait a testület következő ülésén választják majd meg.

   Archívum