Mladen Šarčević oktatási miniszter kijelentette, hogy a minisztrérium felügyelői fokozottan ellenőrzik a középiskolákat, illetve ezek kollégiumait, és ha szabálytalanságokat találnak, akkor az igazgatók lesznek a felelősek, akiket akár le is válthatnak posztjukról – írja az RTS honlapja.

Šarčević szerint a héten a tanév problémák nélkül indult, de sok még a tennivaló.

 

A miniszter beszélt arról a két esetről is, amikor koronavírusos gyerek ment iskolába. Egy belgrádi és egy kragujevaci diákról tudni, akik koronavírusosak.

Erről a Szabad Magyar Szó is beszámolt.

Kragujevacon koronavírusos gyerek ment iskolába

„A gyerekek nem csak iskolában vannak, hanem szabadidejük nagy részét otthon, vagy például a játszótéren töltik, ezt pedig nehéz ellenőrizni“- mondta a miniszter, aki megkérte a szülőket, hogy figyeljék gyermekeiket, és ha valamilyen tünetet észlelnek rajtuk, akkor ne küldjék iskolába.

Šarčević Predrag Kon csütörtöki kijelentésére is reagált, miszerint a középiskolások nem mindig viselik a maszkot, főleg a szünetek ideje alatt látni így őket.

Kon: A vírus mindenképpen bejut az iskolákba, de a rendszer működik

„A középiskolások úgy vislekednek, ahogy a korukhoz mérten viselkedniük kell, a felnőttek viszont nem engedhetik meg nekik ezt a fajta viselkedést. Itt az iskolaigazgatóké a főszerep. Ha az adott intézményben nem tartják be a hatályos rendelkezéseket, akkor ezért ők felelnek, és amennyiben komolyabb szabálysértést észlelnek a felügyelők, az igazgatót akár le is válthatják“ – mondta Šarčević.

Mladen Šarčević (Fotó: archív)