Pontosan 30 évvel ezelőtt, 1990. október 3-án egyesült a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK). Nem ez volt az első német egyesülés az utolsó százharminc évben.

Már a 18. század elején felmerült a kritika az ország kisállamisága ellen. Elsősorban Johann Gottfried Gregorii sürgette írásaiban (Melissantes álnéven) a német kisállamok egyesítését, azaz

„egy olyan szülőföld megteremtését, amelyet nem korlátoznak a szuverén területek szűk határai.”

Ez a gondolat újból feléledt közel száz évvel később, amikor Napóleon csapatai megszállták nemcsak Poroszországot, hanem majdnem minden német területet: négy királyságot, hat nagyhercegséget, öt hercegséget, hét fejedelemséget és öt szabad várost.

Az első, nagyon rövid ideig tartó német egyesítés 1848-ban jött létre, amikor ugyan kikiáltották a Német Birodalmat, de az néhány hónap után ismét felbomlott.

A végleges egyesítés 1871-ben csak akkor következett be, miután a porosz vezetés alatt álló északnémet csapatok legyőzték a franciákat. Ezt követte a Versailles-i békeszerződés, amely során kikiáltották az egyesült Német Birodalmat.

Persze 1990-ben más volt a helyzet.

Az 1945-től két részre osztott Németországot nem egy háború egyesítette újra, hanem a kommunista rezsimek összeomlása 1989-1990-ben és az ezt követő megállapodások a nyugati nagyhatalmak és (az akkor még) Szovjetunió között.

De milyen volt akkoriban és milyen most a kelet-németek és a nyugat-németek viszonya? Mit hozott az újraegyesülés?

Eufória és tojásdobálás

A gazdasági és politikai különbség nagy volt 1990-ben a két német terület között:

virágzó gazdaság nyugaton, csődbemenő állami vállalatok keleten, magas fizetések nyugaton, alacsony bérek keleten, nyugat-német turisták külföldön, szerényebb külföldi ismeretek keleten.

Bonn, az egykori NSZK-főváros fő célja a gazdasági egyesítés volt, mert hisz az életszínvonal a fejlődő gazdaságtól függ. Ezért Kelet-Németország Bonn javaslatára még az egyesítés előtt, 1990. július 1-én bevezette a német márkát, Nyugat-Németország pedig több milliárdot biztosított a számára.

De ezzel a nagy kelet-német remények még nem teljesültek. Röviddel azelőtt a kelet-németek „Helmut, fogd meg a kezünket és vezess minket a gazdasági csoda országába” feliratokkal fogadták Helmut Kohl német kancellárt, aki „virágzó tájakat” ígért a kelet-németeknek. 1991 májusában, jó félévvel a német újraegyesítése után, ennek még persze semmi nyoma nem volt.

Talán amiatt történt, hogy amikor Kohl kelet-német területre látogatott, a tömegek tojással dobálták meg új kancellárjukat.

Tömeges elbocsátások, hatalmas elvándorlás

„Virágzó tájak” akkor még nem léteztek az ország keleti részében.

A két Németország egyesítését tömeges elbocsátások és masszív elvándorlás követte keletről nyugatra. Így például a Buna-művek 18 ezer dolgozóból 12 ezret bocsátottak el néhány hónapon belül, több tízezer üzemet számoltak fel és a munkanélküliség a nulláról hivatalosan tizenöt százalékra emelkedett, de valójában elérte a harminc százalékot, sőt egyes vidékeken az ötven százalékot is.

A politika tehetetlen volt ilyen fejleményekkel szemben.

Kohl kormánya megpróbálta ugyan az állami kézben lévő vállalatokat privatizálni, de ez nem volt könnyű feladat. Ennek érdekében 1991-ben létrehoztak egy privatizációs céget, amelynek alkalmazottait a nagy nyugat-német cégek adták.

Az említett gazdasági nehézségek politikai krízisbe döntöttek néhány kelet-német tartományi kormányt, így például Szász-Anhaltban rövid időn belül két miniszterelnök is megbukott, és Türingiában Josef Duchac miniszterelnököt rövid idő belül egy másik követte.

„A demokrácia megöli a demokráciát”

De a kelet-német tartományok létrehozása sem volt könnyű, hisz az volt a terv, hogy a meglévő 217 kelet-német vidéki járásból és 14 körzetből öt új szövetségi államot (Land) hozzanak létre. Ezt sokan ellenezték, a kelet-németek ez ellen „A demokrácia megöli a demokráciát” jelszóval tüntettek, sőt több helyen viharos lázadások törtek ki.

Az emberek elégedetlenségét tükrözte, hogy az 1990-es tartományi választásokon a választójoggal rendelkező polgárok mindössze 60 százaléka vett részt, míg előzőleg, az ugyanabban az évben megtartott kelet-német parlamenti választáson a választásra jogosultak polgárok 90 százaléka szavazott.

Nyugati dominancia

Három évtizeddel a német egyesítés után „még sok területen nagy a különbség” Németország nyugati és keleti része között, jelentette ki Marco Wanderwitz államtitkár, aki a napokban mutatta be éves jelentését az „új tartományokról”.

A jelentés szerint a kelet-német életszínvonal még most is csak a 72 százalékát éri el a nyugatinak, a politikai és gazdasági vezetők pedig inkább a nyugati államokból kerülnek ki. (Angela Merkel óriási kivételnek számít.)

Wanderwitz szerint a politikai különbségek abban is megnyilvánulnak, hogy keleten erősebbek a szélsőjobboldali elemek.

Matthias Höhn, a Die Linke országgyűlési képviselője bírálta Wanderwitz jelentését. Szerinte az ország két része közötti munkabérkülönbség az elmúlt 25 évben változatlan maradt, és a fontosabb gazdasági, tudományos és politikai pozícióknak csupán a 17 százalékát töltik be a keleti országrészekből származó emberek.

Höhn ehhez hozzátette, hogy ez az állapot lehetetlenné teszi, hogy az ország mindkét részének lakossága egyenlő státust érjen el, és a jelenlegi jövedelem- valamint vagyonegyenlőtlenség a kelet-német lakosságot másodrangú állampolgárokká degradálja.

Befejezetlen történet

De a német újraegyesítésnek pozitív jelei is vannak. Így manapság már több polgár vándorol az ország keleti részére, mint amennyien ezt a vidéket elhagyják. Igaz azonban az is, hogy ez az idősebb generációra vonatkozik, míg a fiatalok továbbra is inkább az ország nyugati részében szeretnének élni.

A Német Gazdaságkutató Intézet (Deutsches Institut für Wirtschaftsforschung) egy másfajta gazdasági összehangolásra mutatott rá: a nyugat-német anyák foglalkoztatási rátája megközelítette a kelet-német anyákét, viszont az utóbbiak még mindig gyakrabban dolgoznak teljes munkaidőben.

A koronavírus-válság alatt azonban az ország keleti része jutott előnybe: az előrejelzés szerint az ottani GDP várhatóan „csak” 3 százalékkal fog csökkenni ebben az évben, míg egész Németországban a recesszió ennek a kétszerese lesz. A kelet-német vállalatok alacsony exportorientációja most kivételesen előnyösnek bizonyult.

Hogyan áll ma a német egyesítés?

Egy közvélemény-kutatás azt jelzi, hogy az ország keleti és nyugati része közötti teljes egyesülés még messze van. A megkérdezettek 64 százaléka szerint még mindig túlságosan nagy az életszínvonal különbség kelet és nyugat közt.

A válaszadók csupán 12 százaléka véli úgy,  hogy az újraegyesítés valóban megtörtént.

Készülődés az újraegyesülés 30. évfordulójának ünnepségére (Fotó: Imago).