Pszichológusokra és szociológusokra kell hagynunk annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy miért hiszünk a féligazságoknak, miért szeretjük, ha dajkameséket és mítoszokat mondanak nekünk, miért kedves nekünk, ha a szomszédjaink pénzügyi válságba kerülnek, amikor mi magunk is mély társadalomgazdasági bizonytalanságban élünk.

A hozzáértők és tudósok témája egy személynek vagy néhányaknak a manipulációja a tömegek felett. Számunkra az igazság kedvéért csak az marad, hogy elharapva bár, homályosan és suba alatt elmondjuk: nem vagyunk a térség vezetői, hogy nincsen 900 eurós fizetésünk, s hogy a bruttó hazai termékünk (GDP) nem akkora, amilyent még se Európa, se pedig a világ nem látott. Nem hallgathatunk arról sem, hogy szinte senki sem kíván visszatérni a falvakba, s hogy nem virágzik a turizmusunk. Nem ment meg bennünket a mezőgazdaság. Szegények vagyunk.

Vegyük sorra a gazdaságra vonatkozó legújabb adatokat! A kanadai Fraser Institute indexe szerint, amely a gazdasági szabadság szerint osztályozza a világ országait, a 162 államot vizsgáló listán Szerbia a 74. helyen szerepel. Habár a számsorokat jó mutatóként tárták elénk, ez az eredmény az egyik legrosszabb Európában. Románia a 23. helyen áll, Bulgária a 32., Horvátország a 61. helyen szerepel, Szlovénia eggyel Horvátország után következik, Észak-Macedónia pedig a 71. helyre került…

A gazdasági szabadságról szóló index összetett mérce, és több részindexből áll, beleértve például a közszféra nagyságát, a jogrendszert, a nemzetközi kereskedelmet… Mindezeknek az elemeknek kielégítőnek kell legyenek, és előfeltételük a jogállamiság, amely magába foglalja a független bíróságokat, a korrupció felszámolását, a demokratikus társadalmat… Mindaz, amitől messze vagyunk.

A másik adatsor pedig a munkanélküliségről szóló hivatalos szerbiai kimutatás, amelyet a Köztársasági Statisztikai Hivatal állított össze. A munkaerőről szóló felmérés szerint 2020 második negyedévében 2.844.200 embernek volt munkahelye és 222.900-an voltak munkanélküliek. Az államfő és a miniszterelnök szinte egymás lábára taposva rohantak elő, hogy a jelzett időszakban a foglalkoztatottság 48,2 százalékos, a munkanélküliség pedig nem haladja meg a 7,3 százalékot – s hogy már megint történelmi eredményeket értünk el. Elmulasztották azonban megemlíteni, ami a jelentés második bekezdésében áll, miszerint 2020 első negyedévéhez viszonyítva a 15. életkorát betöltött és ennél idősebb lakosság körében csökkent a foglalkoztatottság (mínusz 33.200 fő) és a munkanélküliség (mínusz 87.400 fő) a nem aktív népesség (plusz 113.100 fő) miatt.

Mit jelent ez? Azt, amit a hivatalos felmérés világossá tesz: az új gazdasági válság a munkanélküliség csökkenéséhez vezetett, hiszen azok a személyek, akiknek nem állt lehetőségében munkát keresni vagy nem kezdhettek el dolgozni a bevezetett intézkedések miatt, amelyek a vírus terjedését voltak hivatottak megfékezni – többé nem számítottak munkanélkülinek, hanem besorolták őket a nem aktív népesség körébe. Így tehát az év második három hónapjában 158. 800 fővel voltak többen a nem aktív személyek, mint az elmúlt év azonos időszakában, az aktív emberek – vagyis azok, akik dolgoztak vagy munkát kerestek – száma pedig 183.400 fővel csökkent 2019 második negyedévéhez viszonyítva. A munkaerő felméréséből jól látható, hogy a munkanélküliség csökkenése az aktivitás mértékének csökkenéséből következik. Egyszerre csökkent a dolgozók és a munkakeresők száma is.

A munkanélküliségről és a munkások számáról szóló adatokkal a legkönnyebb összezavarni és megtéveszteni az embereket, ám a GDP-vel sincsen ez másként. Ezáltal kedvelt témája Vučićnak a koronás GDP. Mindenki láthatta az a videófelvételt, amelyben a vízimolnárok megmagyarázzák a mértékegységet: „Van tíz drámod hét napra, egy drám pedig 24 órát tesz ki, s ha száz drámod van literenként hét napig, akkor mindezt elosztva négy liter marad neked”. Érthetőbb ez a beszéd, mint Vučić színpadias bejelentései a hazai bruttó termékről.

A bruttó hazai termék nem valamiféle banális játék a százalékokkal, hanem egy gazdaság valós állapotáról árulkodik. Így a valós állapotról nem a GDP összértéke vagy a százalékos növekedése tájékoztat, hanem az egy főre eső GDP értéke. Itt képes Vučić a leginkább manipulálni. Úgy tűnik, a GDP akkor fontos, amikor jobbak vagyunk a horvátoknál. Ami annyit jelent, hogy a horvátok rosszak. Íme egy egyszerű példa.

Tavaly Horvátország GDP-je közel 61 milliárd dollárt tett ki, Szerbiáé 53 milliárdot.  Vučić a koronavírus-járvány első hulláma után azt fejtegette, hogy Szerbia két év múlva beéri Horvátországot. Ez meg is történhet, hiszen az előrejelzések szerint a nyugati szomszédunknál idén 10 százalékos hanyatlás várható, azaz a GDP-je kicsivel több mint 54 milliárd dollárt tesz majd ki. Zéró növekedés mellett Szerbia megmarad az 53 milliárd dollárnál. Noha Horvátország jövőre talpra áll, alacsonyabb növekedésre számíthat, mint Szerbia – s lám, már be is értük a szomszédot!

Ugyanakkor a valós világban és a valós mutatók alapján Szerbia nagyon elmarad Horvátországtól. A horvátok lehajrázása két éven belül csak egy újabb klasszikus példa Vučić hantázására.

Szerbiában az egy főre eső GDP 6.880 dollár (693.985 dinár), míg Horvátországban 15.870 dollárt tesz ki, tehát Szerbiától több mint kétszer olyan tehetős a horvát állam és a horvát társadalom. A tíz százalékos visszaesés a horvátok esetében azt jelenti, hogy valahol 14.500 dollár környékén fognak végezni, Szerbiában pedig az egy főre eső bruttó hazai termék megmarad 6.880 dolláron, hiába a legnagyobb GDP növekedés egész Európában, ahogyan ezt Vučić és a társai kidobolták minden utcasarkon.

Nem vagyunk jobbak az egy főre eső bruttó hazai termék esetében akkor sem, ha más környező országokkal vetjük egybe az adatokat. Ahogyan megjegyeztük, Szerbia esetében az egy főre eső GDP 6.880 dollárt tesz ki, ugyanakkor Montenegróban 8.226 dollár. Bulgária úgy lehagy bennünket, mint a sicc azzal, hogy fejenként 8.600 dollár a GDP-jük. Romániában ez az érték11.534 dollár, Magyarországon 16.500, Szlovákiában 20.600 dollár, Csehországban 23.340, Szlovéniában pedig 26.750 dollár.

Nem vagyunk azért a legrosszabbak. Észak-Macedóniában 5.390 dollár az egy főre jutó GDP, Albániában 5.057 dollár. Tessék. Most megláthatják, Bulgáriához vagy Albániához állunk-e közelebb, s hogy valóban a régió vezetői vagyunk-e?!

Még egy adatot megemlíthetünk, amely nem szolgálja a javunkat, jelesül hogy Szerbia teljes külkereskedelmi árucseréje 2020 januárja és júliusa között 22 milliárd 17 millió eurót tett ki, amely 7,5 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában mértekhez. A kivitel 8,2 százalékkal, a behozatal pedig 7,1 százalékkal csökkent, és az egyik sem kívánatos. Kivitel nélkül nem keletkezik jövedelem a világpiacon, másfelől pedig a gazdaságunk függ a behozataltól, hiszen a termeléshez szükséges eszközök nagy részét külföldről kell beszereznünk, így tehát behozatal nélkül nincsen mód a további feldolgozásra és a későbbi kivitelre sem.

Kedvelt mantránk is az, hogy milyen erős a mezőgazdaságunk. S hogy miképpen fog ebben a világjárványos válságban mindene elpusztulni azoknak, akiknek nincsen szántóföldje vagy istállója. Összességében egy mondvacsinált gazdasági mitológiáról van szó, amely azon az elbeszélésen alapszik, miszerint Szerbia regionális gazdasági óriás a világszintű megroggyanás idején. A mezőgazdaság mítosza hatalmas, de nem sok értelme volt sem a világválság előtt, sem pedig most, amikor azt várjuk tőle, hogy kihúz bennünket a galibából.

A fejlettebb államok esetében a mezőgazdasági termékek nem sokat adnak hozzá a bruttó hazai termékhez. Például Hollandiában és Dániában – a legtermékenyebb országokban, amelyeknek a mezőgazdasága is nagyon sikeres – a mezőgazdasági termelés kevesebb, mint a két százalékát teszi ki a GDP-nek. Szerbiában ez az arány hét százalék körüli. Szerbiához viszonyítva egész Európát tekintve csak Albániában, Észak-Macedóniában és Montenegróban van nagyobb hatással a GDP-re a mezőgazdasági termelés. Szerbiában a mezőgazdaság jelentősebb részesedése a GDP-ben abból fakad, hogy más gazdasági területek alacsonyabb fejlettségűek. Évekre visszamenően hozzávetőlegesen ötmilliárd dollár értékű mezőgazdasági terméket állítunk elő, s képtelenek vagyunk innen elmozdulni. A mezőgazdasági szektoron belüli konstelláció sem kedvez nekünk – leginkább a növénytermesztés az uralkodó, s mi nyersanyagot hozunk létre és viszünk külföldre. No de jól van, éhen legalább nem maradunk. Mi többet is akarhatnánk a mítoszok és legendák földjén?!

Slađana Gluščević – az Agrosmart oldal szerkesztője, a Vajdasági Kutató-elemző Központ (VOICE) újságírója, aki 1999 óta foglalkozik újságírással. A foglalkozását a Danas napilapnál kezdte, ám szakmai tevékenységének legnagyobb részét az újvidéki Dnevnikben töltötte. 2016-tól üzleti újságírással és mezőgazdasági tanácsadással foglalkozik. Számos újságírói díjban részesült.

Aleksandar Vučić ígérete szerint 2025-ben Szerbiában 900 euró lesz az átlagkereset, 440 pedig az átlagnyugdíj (Fotó: Printscreen Budućnost Srbija Instagram)

A cikk megjelenését támogatta: