Miközben az Egyesült Államokban újabb csúcsokat döntöget a koronavírus terjedése, az újraválasztásba belebukott elnök és egyre szűkülő csapata kapkod fűhöz-fához, hogyan lehetne mégis legyűrni az immár hat milliósra duzzadt többség akaratát.

Pénteken 198.500 új beteget jelentettek Amerikában, amivel az eddigi esetek száma meghaladta a 12 milliót. Ma 82 ezer ember van kórházban, ami  a tavaszin csúcsnál is több. Az elnök legidősebb fia is megfertőződött. Viszont sem ez, sem az újraszámlálások – helyenként immár hivatalosan is megerősített – végeredménye nem józanítja ki Trumpot és közvetlen munkatársait, hogy újabbnál újabb módszerekhez ne folyamodjanak a „legális csalás” hiú reményében.

Miután eddig 34-ből 32 bírósági keresetet elveszítettek (többek között a Trump által kinevezett szövetségi bírók előtt is), az elnök leghűségesebb bohócát, Rudi Giuliani volt New York-i polgármestert és összeesküvéselmélet-hobbystát nevezte ki a jogi machinációk irányítására. Rudi azonban szintén megszégyenült már első próbálkozásával is, úgyhogy inkább sajtóértekezletet tartott, amelyen rég halott latin-amerikai diktátorokhoz próbálta kötni Joe Biden győzelmét. Mindeközben annyira verejtékezett – nyilván nem szégyenében –, hogy jobbról-balról csorgott le arcán a hajfesték a kamerák előtt.

Rudi Giuliani, az elnök utolsó hűséges csatlósa összeesküvés-elméletekről tart sajtóértekezletet, miközben mindkét arcán csorog a hajfesték (Fotó: EPA-EFE)

Rudi Giuliani, az elnök utolsó hűséges csatlósa összeesküvés-elméletekről tart sajtóértekezletet, miközben mindkét arcán csorog a hajfesték (Fotó: EPA-EFE)

Trump mindennap tweetel és győzögeti híveit, hogy „közel már a győzelem”, de a fehér házi beszámolók szerint a háttérben egyre sötétebb terveket szövöget arról, hogyan lehetne mégis megkapaszkodni a hatalomban. Ennek egyik példája volt, amikor péntekre magához hívatta a michigani állami törvényhozás két republikánus vezetőjét, hogy meggyőzze őket: a megerősített helyi eredményekkel szemben (Biden több mint 150 ezer szavazattal győzött abban az államban!) ne a győztes elektori csapatát nevezzék ki, hanem az övét. A két jobboldali vezető azonban az elnöktől távozóban kijelentette, hogy nem fogja aláásni a szavazók akaratát.

Trump most Georgia republikánus vezetőit próbálja győzögetni ugyanilyen csalás elkövetésére. Az ottani különbség ugyan csak valamivel több mint 12 ezer szavazat Biden javára, de az illetékes republikánus(!) államtitkár ott sem hajlandó a csalásra – miközben a kormányzó (aki két évvel ezelőtt maga is a kisebbségi szavazók tízezreinek szándékos és jogtalan kizárásával került hatalomra a demokrata jelölttel szemben) még mindig próbálkozik a választók akaratának aláásásával.

Mindez azonban mit sem számít, mert Pennsylvania az egyetlen állam, amelynek szándékos és csalárd „megfordítása” megváltoztathatná a végeredményt. Bidennek ott 81 ezernél is nagyobb az előnye, vagyis abban az egy államban nagyobb, mint amivel Trump 2016-ban három államban győzött és amivel elnyerte az elnökséget. Ebben a három államban (Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban) Biden összesített előnye több mint 255 ezer.

Az elnök próbálkozásai nemcsak alaptalanok, hanem illegálisak is. A legnevesebb ügyvédcég ki is szállt a keresetekből, miután jogászai kénytelenek voltak eskü alatt kijelenteni, hogy nemcsak csalásra vonatkozó bizonyítékaik nincsenek, hanem még csak nem is állítják, hogy olyasmi történt volna. Ha ezt nem teszik meg ugyanis, akár ügyvédi jogaikat is elveszíthették volna. Eskü alatt jogász sem hazudhat az amerikai bíróságokon.

Trump politikai húzásai viszont a bűntény határát súrolják. Mert törvény rendelkezik arról, hogy az állami tisztségviselőket tilos befolyásolni választási kötelezettségeik végzése során. Márpedig az elnök pontosan ezt teszi.

Nem csoda, hogy – korábbi napi szokásával ellentétben – Trump nem mer kiállni a nyilvánosság elé úgy, hogy rá is kérdezhessenek tetteire.

A legkomolyabb elemzők is az elnöki puccs kifejezést használják már arra, ahogy ez az elnök – az ország történetében egyedülálló módon – megpróbálja a választások elcsalásával megtartani a hatalmat.

Trump egyébként azért ragaszkodhat foggal-körömmel a hatalomhoz, mert mihelyt lejár megbízatása, egész sor súlyos csalás vádja fenyegeti különböző bíróságokon. Mindezeknek semmi közük elnöki tevékenységéhez, korábbi időkre vonatkoznak, de csak a közelmúltban derült rájuk fény. A következő elnök, Joe Biden ugyanakkor azt sugallja, hogy nem érdekli Trump jogi üldözése, mert saját elnöksége nem a múltról, hanem a jövőről kell, hogy szóljon.

Trump a Fehér Ház kulisszái mögött bujkálva erőlködik a hatalom akár illegális megtartásáért (Fotó: Erin Schaff/NYT)