Nem leányálom miniszterelnöknek lenni – az ezeréves Magyarországon különösen nem, sőt több értelemben véve nem az. (A magyar lányok-asszonyok egyelőre csak álmodozhatnak a posztról – de ki tudja, egy potenciális jelölt már hevesen harcol az Unió ellen, van tehát esély!)
De az utódlási szükséglet még messze van. Orbán Viktor 2020. december 27-én megdöntötte a magyar miniszterelnökök hivatali idejének csúcsát: eddig 14 éven és 145 napon át tartotta kezében Szent István ál(la)mának kormánykerekét – és nem is nagyon tervezi annak elengedését.
Na jó, nem volt a Magyar Királyságnak kezdettől fogva miniszterelnöke, a titulust csak 1848-ban vezették be – és már első birtoklója, Batthyányi Lajos tragikusan végezte: a szabadságharc leverése után Pesten kivégezték. Közvetlen utódja – még a szabadságharc alatt – törvénytelenül került hatalomra, a következő kettő, Kossuth és Szemere pedig emigrációba kényszerült.
Az eddigi csúcstartó Tisza Kálmán volt, aki 1875 és 1890 között 14 évig és 144 napig kormányzott – méghozzá egyfolytában, amit Orbán még egy győzelem esetén szintén megdönthet. A mai nappal a „liberalizmus” sem vádolható többé a magyarság „bajai” miatt: Tisza Kálmán személyében a korabeli Szabadelvű Párt uralta a magyar politikai színteret – vagyis a „liberalizmus” korszakrekordja is megdőlt ma.
(Az ellencsúcstartó Hadik János volt, aki az első magyar köztársaság kikiáltása előtti napon/éjszakán mindössze 18 órán át próbálkozott kormányalakítással – zsebében lapult a közzé nem tett kinevezés, de eskütételére már nem maradt idő.)
Tisza Kálmán korszakára azonban más is jellemző volt – ami jóval elgondolkodtatóbb, mint a puszta számok. Sikereihez nagyban hozzájárult művészi lavírozó képessége, ám a Múlt-Kor szerint
„Őt magát rosszmájúan Generálisként, a személyétől függő képviselők tömegét csak mamelukokként emlegették, mert a honatyák minden tervezetet megszavaztak, amit a kormány az országgyűlés elé terjesztett..”
A Magyar életrajzi lexikon szerint pedig a hosszú kormányzás szükségleteinek hatása megtette a magáét:
„Kormányzati módszereinek belső ellentmondásai, táborának korruptsága, az ellenzékkel szembeni erőszakossága az évek során aláásta tekintélyét és fokozatosan összekovácsolta ellenzékének egységét, s 1889-ben az állami szuverenitást korlátozó […] véderő-törvényjavaslat ellen mozgósította a kérdésre érzékeny közvéleményt, utcai tüntetésekkel elősegítve bukását.”
Vagyis érdemes vigyázni: a csúcsokról lehet legnagyobbat esni.
Tisza Kálmán lemondása 1890. március 15-én a magyar Országgyűlésben. Betét: Orbán Viktor a közelmúltban. (Fotók: Creative Commons)
