A közlekedési rendőrök a gépjárművezetőket immár a drogfogyasztás tekintetében is rendszeresen ellenőrzik, az erre vonatkozó új szabály újévtől lépett életbe, közölte Damir Okanović, a közlekedésbiztonsági bizottság illetékese.

– Az eljárás összetettsége miatt korábban csak kampányszerűen ellenőrizték, hogy a sofőrök fogyasztottak-e kábítószert, vagy más pszichoaktív anyagot, de újévtől ez már a rendszeres közúti ellenőrzés részét képezi. Így azoknak a sofőröknek, akiknek megvan az a rossz szokásuk, hogy drog, vagy tiltott szer hatása alatt ülnek volán mögé, lesz miért rettegniük – hangsúlyozta Okanović.

A közlekedésbiztonsági szakember rámutatott, hogy a korábbi szabályok szerint csak a súlyos balesetek alkalmával végeztek toxikológiai vizsgálatot, hogy kiderüljön, fogyasztott-e az illető tiltott szert, de ez mostantól a közúti ellenőrzések rendszeres részét képezi majd.

– A közlekedési rendőröket a bűnügyi rendőrség tagjai segítik, akik a helyszínen értékelik, hogy fennáll-e a gyanú, hogy az illető drogot fogyasztott, és amennyiben igen, akkor tesztelésnek vetik alá. Tehát az eljárás összetettsége miatt ez nem úgy fog történni, mint az alkoholfogyasztás esetén, hogy mindenkit letesztelnek, hanem csak azokat vetik alá a vizsgálatnak, akiknek a viselkedése erre okot ad – magyarázta Okanović.

A szakember elmondta, hogy a múlt hétvégén 16 gépjárművezetőt zártak ki a forgalomból drogfogyasztás, nyolcat pedig agresszív vezetés miatt.

Illusztráció (Fotó: N1)