„Bízza ránk az autóregisztrációt, így időt takaríthat meg” – egyre több városban egyre több személy, cég vagy ügynökség hirdeti magát ezzel a szöveggel. A felajánlás vonzó, hiszen ki az, aki örömmel pocsékolja az idejét a bankban és a rendőrségen, azonban van néhány dolog, amire nem árt odafigyelni, mert igen kellemetlen élményekkel gazdagodhat az, aki vakon megbízik az általa felhatalmazott személyben.

A mai rohanó világban nem kell azon csodálkozni, ha valaki úgy dönt, a kötelező elintéznivalójával mást bíz meg. Mivel az autó regisztrációja nem egy pár perces feladat, hanem jóval időigényesebb, hiszen a biztosítótársaság meglátogatásával kezdődik, majd a műszaki vizsgával folytatódik, s ha nincs gond, akkor a történet a rendőrségen véget is ér, persze nem aznap, hanem másnap vagy még később, amikor át lehet venni az új matricát, a forgalmit, valamint, ha szükséges, akkor az új rendszámtáblát. Sokan úgy gondolják, azzal, hogy egy jelképes összeget fizetnek a cég vagy az ügynökség emberének, hogy mindent intézzen el helyettük, időt és valamilyen formában pénzt is spórolnak, ugyanis a sorban állás és várakozás helyett akár a saját bevételüket is növelhetik. És akkor még az idegeskedésről nem is beszéltünk, hiszen sokszor megesik, hogy valamiért nem halad a folyamat, ahogy az is, hogy az ügyintéző sógor-koma-jóbarátja soron kívül és várakozás nélkül jut be oda, ahová mi már órák óta várunk.

Első ránézésre abból, hogy felhatalmazunk valakit, intézze el helyettünk az autó regisztrálását, semmilyen problémánk nem adódhat, azonban a gyakorlatban nem éppen ez a helyzet, ugyanis a regisztráció megsemmisítése csak egy dolog, ami történhet, ha az ügynökség embere becsapta az autó tulajdonosát.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy a regisztrálással foglalkozó cégek és ügynökségek nagy része kiválóan, precízen és hibátlanul végzi a feladatát, azonban a búza között konkoly is akad, amire a Sat Plus folyóirat néhány olvasója hívta fel a figyelmet, ugyanis többükkel is megesett, hogy becsapták őket. A legrégebbi, de úgy látszik, még mindig beváló csel abból áll, hogy az autóhasználatra vonatkozó adónak csak a tíz százalékát fizetik be. Ez bizonyára nagyon furcsán hangzik, azonban abból kiindulva, hogy a rendőrségi ügyintézőnek hány befizetőlapot kell átnyálaznia, emellett leellenőriznie a műszaki vizsgáról szóló dokumentumot, összehasonlítani a forgalmiban és a többi hivatalos iraton szereplő számokat, nem is tűnik annyira elképzelhetetlennek. A gyakorlatban ez így néz ki: adott egy tízéves autó, amely motorjának hengerűrtartalma 1600 és 2000 köbcenti között van. Ebben az esetben az autóhasználatra vonatkozó adó 8692 dinár, a regisztráció intézésével megbízott személy azonban csak 869 dinárt fizet be a bankban vagy a postán, s azon az alapon, ha sikerül, sikerül, ha nem, hát nem, a többi befizetőlappal együtt átadja a 90 százalékkal csökkentett befizetőlapot is a rendőrségi ügyintézőnek, aki vagy észreveszi, vagy nem. Amennyiben az előbbi történik, akkor a regisztrálást végző illető sűrű bocsánatkérések közepette jelzi, hogy elírás történt, elmegy, és befizeti a hiányzó részt is. Ha azonban nem veszi észre, akkor már keresett is 7823 dinárt, hiszen a tulajdonossal ő a teljes összeget fizettette meg. És gondoljunk csak bele, ha ezt egy nagyobb hengerűrtartalmú autó esetében sikerül megvalósítani, például egy 2300 köbcentis, ötéves autónál az autóhasználati illeték 57.280 dinár, ő pedig csak 5723 dinárt fizet be. A különbség több mint ötvenezer dinár, ami így a regisztrálással megbízott személy zsebében köt ki…

Nem szeretnénk senkit se elriasztani attól, hogy ügynökség vagy cég által intézze ezentúl vagy továbbra is a regisztrációt, mert valóban sokkal kényelmesebb és jóval kevesebb idegeskedéssel is jár. Viszont felhívjuk a figyelmet, hogy senkiben ne bízzunk vakon, mindig járjunk utána, hogy az, akit készülünk felhatalmazni, megbízható-e, és csak akkor menjünk bele az üzletbe, ha megbizonyosodtunk arról, hogy nem érhet bennünket kellemetlen meglepetés pár hónappal később, amikor kiderül, hogy az autóhasználati illeték esetében kilencven százalékkal kisebb összeget fizettünk be.

Az alábbi táblázatban mindenki kikeresheti, hogy az ő tulajdonában levő autó után mennyibe kerül az éves autóhasználati díj.

Gyártási év 2020–2015 2014–2012 2011–2010 2009– 2001 2000 és előtte
Motortérfogat teljes ár –15% –25% –40% –80%
1150 cm3 1310 1113 982 786 262
1151–1300 cm3 2570 2184 1927 1542 514
1301–1600 cm3 5650 4802 4237 3390 1130
1601–2000 cm3 11.590 9851 8692 6954 2318
2001–2500 cm3 57.280 48.688 42.960 34.368 11.456
2501 – 3000 cm3 116.070 98.659 87.052 69.642 23.214
3001 cm3 felett 239.890 203.906 179.917 143.934 47.978

 

Az írás nyomtatott változata a Családi Kör hetilap 2020. január 21-ei számában jelent meg.

Könnyen megtörténhet, hogy a rendőrségi ügyintéző nem veszi észre az autóhasználati díjjal történő trükközést (Fotó: Blic)