Igencsak furcsa időzítésű személyi változás történt a zentai Elgas közvállalat élén, ugyanis az eddigi igazgató, Novák László, aki viszonylag rövid idő alatt a csőd szélén álló vállalatot visszaterelte a helyes útra, néhány hónappal a nyugdíjba vonulása előtt személyi okokra hivatkozva benyújtotta lemondását, amelyet a képviselő-testület a hétfői ülésén elfogadott, és helyére kinevezte a közgazdász végzettségű Majoros Antalt. Nem hivatalos információk szerint ez annak a következménye, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség az Elgas irányítását átengedi koalíciós partnerének, a Szerb Haladó Pártnak.

A mai képviselő-testületi ülésen az új összetételű választási bizottság megválasztása is napirenden szerepelt. Itt is történtek változások, ugyanis az eddigi elnök, Sarnyai Rózsa Edit a bizottság titkárhelyettese lesz, az elnöki posztot pedig Kecskés Dezső tölti majd be, míg a titkári teendőket továbbra is Simonyi Zoltán látja el.

A Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ igazgatója, Aleksandar I. Đorđević lemondott, s helyére megbízott igazgatónak a helyi közgazdasági középiskola angoltanárját, Miroslav Basarićot nevezte ki a képviselő-testület.

A nemrég megépült zentai hőerőtelep (Fotó: naslovi.net)