Február 6-án tiltakozó megmozdulást tartanak a szerbiai vállakozók. Azt szeretnék elérni, hogy az állam törölje el a tavalyi évre vonatkozó személyi jövedelemre az adókat és járulékokat – tudta meg a 021.rs.

A szerb kormány határozata értelmében a vállakozóknak és vállakozásoknak a járvány miatt a tavalyi évben négy hónapig nem kellett a személyi jövedelem után adókat és járulékokat fizetniük, azaz az állam felfüggesztette ezek megfizettetését, azzal, hogy ezeket később 24 részletben kell kifizetniük. Az első részlet február 10-én esedékes.

„Azt kérjük az államtól, hogy tekinsen el a tavalyi évre vonatkozó adók és járulékok megfizettetésétől, valamint, hogy nyújtson segitséget azoknak a vállalkozásoknak amelyeknek 90 százalékos bevételkiesésük volt”– mondta Milena Amon, a vállalkozók érdekvédelmi szervezetének képviselője.

Amon arról is beszélt, hogy azt is szeretnék elérni, hogy a minimálbérre csak 10 százalékos adót vessenek ki, a vállakozók pedig a náluk maradt pénzt kifizethetnék a munkavállalóknak, így pedig a minimálbér 32.000-ről 45.000 dinárra nőne.

„Abban az országban, ahol a minimálbérre 60 százalékos adót, illetve járulékot kell fizetni felmerül a kérdés, hogy ez kinek a javát szolgálja, és miért nem történnek meg azok a reformok, amelyek talpra állithatnák a szerb gazdaságot. Meglátasunk szerint ez egyértelműen a külföldi befektetőknek kedvez, a hazai vűllakozásokat pedig tönkreteszik” – mondta többek között Milena Amon.

Követeléseik között szerepel még a cégtábla után fizetendő adó és az öko-illeték eltörlése is, melyek meglátásuk szerint méltánytalanul magasak.

A tiltakozást a szerb kormány épülete előtt február 6-án tartják, jelképesen 11:59-kor.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)