Kedden letartóztatták a belügyminisztérium két tagját, P. J.-t és B. V.-t, azzal a gyanúval, hogy február 4-ei letartóztatása során segítséget nyújtottak Veljko Belivuknak.

Előzetes letartóztatásba került Belivuk és klánja

Az előállított Belivukot, Marko Miljkovićet és társaikat azzal gyanúsítják, hogy több személyt elraboltak, meggyilkoltak, illetve, hogy drogot és fegyvert birtokoltak.

Az esetet jól ismerő forrás szerint a most letartóztatott rendőrök állítólag házkutatást végeztek a Belivuk lakásán, de valójában eltávolították, vagyis nem vették jegyzőkönyve a bizonyítékokat.

Csakhogy a belügy munkatársai nem tudták, hogy a BIA (szerb Biztonsági-információs Ügynökség) előzőleg poloskákat helyezett el a lakásban és lehallgatták azt.

Háromszor is meghallhatták a két rendőr házkutatását, amely során megbizonyosodtak arról, hogy valójában a bizonyítékok eltávolításáról volt szó, nem pedig házkutatásról. Ez után az állítólagos házkutatás után rendőrség fegyvert talált a lakásban, és a gyanúsított rendőröket azzal vádolják, hogy a házkutatás során nem vették jegyzőkönyve a lakásban talált pénzt, pedig az a bűncselekmény tárgya volt és a házkutatási végzés is kitért rá.

Belivukék letartóztatása (Fotó: Archívum)