A sorkatonai szolgálat bevezetésének ötlete az utóbbi időben nagyjából félévente – évente kerül terítékre Szerbiában. Minden alkalommal nagy hatással van a hír a közvéleményre: vannak, akik helyesnek tartják, s vannak, akik ellenzik. Mindenkinek megvannak a maga érvei, ám – ahogyan az tájainkon megszokott – a világ dolgait vagy feketének, vagy fehérnek látja az átlagpolgár, írja Berze Gizella, a Magyar Mozgalom elnökségének tagja, akinek a sorkatonaság bevezetéséről szóló írását az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
A fiatalok kinevetik az ötletet, hiszen egy ilyen rendelet csak abban segíti őket, hogy meghozzák a végleges döntést arról, hogy elmennek innen – ha egyáltalán itt vannak még. Természetesen a legújabban beígért harmincezer dináros havi zsold akár még csábító is lehet a népesség egy bizonyos rétegének. Ennél kevesebbért is dolgoznak emberek, arról nem is beszélve, hogy ennél kevesebbért is a lelküket adták már jó néhányan a szavazóurnáknál.
A középkorosztálynak élénk tapasztalata van arról, hogy mit jelent katonának, szökevénynek, feleségnek lenni háborúban. A gyerekeik feláldozásáról, – eszement ötletekért – hallani sem akarnak. Azok, akik átélték a hadseregben a valódi harcokat, esetleg a halállal is volt alkalmuk szembenézni, nem látják olyan szépnek a katonaéletet.
Az idősebbek még nosztalgiáznak, azzal érvelnek, hogy belőlük a katonaságnál faragtak férfit, ott tanultak rendet és emlékeikben megszépülve elevenednek fel a seregben átélt események. A „megtanult rendről” persze inkább az asszonyok tudnának nyilatkozni hitelesen, de őket nemigen szokás kérdezni komoly, férfias dolgokról. A nők, asszonyok akkor hallatják a hangjukat, amikor egyszerre csak elég lesz a katonásdiból, háborúsdiból, a fiaik, férjeik besorozásából. Kimennek az útra és odaállnak a tankok elé, úgy, mint annak idején Oromhegyesen, és azt mondják:
– Eddig, és nem tovább!
Elmondható, hogy szinte minden hadügyminiszterrel előfordult a mandátuma idején, hogy be akarta vezetni a sorkatonaságot, és az is, hogy éppen pont nem tartotta ezt lehetségesnek. A Google keresőben átolvasva a híreket, nyilatkozatokat a témáról, szép sorjában, váltakozva jönnek találatok a sorkatonai szolgálatról Szerbiában, pro, és kontra.
Amit nem találhatunk meg semmiféle keresővel, az a jól felépített stratégia arra vonatkozóan, hogy mégis miféle módon képzeli el a hatalom, vagy a politikai sergőforgóban éppen kinevezett hadügyminiszter ezt a hazafias cselekedetet végrehajtani? Mert az bizony valóban férfias, miniszterhez illő gondolat, hogy sorkatonaságot hozzon létre, hiszen… (Csakhogy ez a mondat egyelőre nem folytatható, mert nincs hozzá argumentum.)
A hadsereg kötelezővé tételéhez ugyanis alkotmánymódosításra, törvények meghozatalára lenne szükség. Az is sokat lendítene a dolgon, ha Szerbia nem lenne körbevéve NATO tagállamokkal, akik még a szerb katonai gyakorlatokkal is úgy vannak, hogy „Nem szükséges az!”.
És akkor azt még nem is említettük, hogy honnan és miből finanszíroznák azt a sereget? Hol helyeznék el a katonákat? A határ melletti sávban nem lehet, beljebb meg miféle ellenséggel akarnak megküzdeni? Gondoljunk csak a szabadkai, üresen álló kaszárnyára, amelyik éppen most fogja megkapni új, meglehetősen stílusos funkcióját: köztemető lesz a helyén.
Összegezve: nincs terv, nincs stratégia, nincs pénz és (remélhetőleg) nincs ellenség sem, akivel szemben bevethetnék a hadsereget.
Ami pedig minket illet, itt az északi végeken, mi, vajdasági magyarok hetedíziglen leszolgáltuk a magunk esztendejét. Azt kell mondanunk:
– Eddig, és nem tovább!
Illusztráció (Fotó: archívum)
