Ana Brnabić szerb kormányfő hétfői rendkívüli sajtótájékoztatóján Veljko Belivuk letartóztatásáról beszélt, illetve arról, hogy az államvezetésben voltak olyan személyek, akik Belivukot segítették.

– Azt gondolom, nyilvánvaló, hogy ebben az egész folyamatban volt valaki, aki az államnak is és a maffiának is dolgozott. Az államfő világosan megmondta, hogy erre gyanakszunk, de az ilyet nem tolerálhatjuk. Ezért indult a nyomozás. A maffiának beépített embere volt az állami struktúrákban, a belügyminisztériumban, de lehet, hogy az állambiztonsági szolgálatokban is. Most mindezt ki kell vizsgálnunk – mondta Brnabić és aláhúzta:

Az, aki nem végzi jól a munkáját, komoly szankciókra számíthat, mert egyetlen maffia sem lehet erősebb az államnál. Amikor tudomást szereztünk, az államfő általános háborút indított a maffia ellen, ez nem titok. Amint megvoltak a szükséges információk, zöld utat kapott a maffia elleni harc, és ennek eredményeképpen bukott le a klán

– szögezte le a kormányfő.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a Belivuk-ügy kapcsán vannak-e újabb információk, a kormányfő igennel válaszolt, de azt mondta, a nyomozás miatt nem árulhat el részleteket.

Ana Brnabić (Fotó: Tanjug/Rade Rrelić)