Miladin Kovačević, a Köztársasági Statisztikai Hivatal igazgatója hétfőn azt nyilatkozta, hogy ez év januárjában 600 babával kevesebb született mint tavaly ilyenkor, ugyanakkor 1.711-el többen haltak meg, mint az elmúlt év hasonló időszakában – írja a 021.rs.

Az igazgató szerint korai még az okokat boncolgatni, mert az elhalálozások hivatalos adatait csak a következő év közepén kapják meg az orvosoktól.

A lakosság Szerbiában egyre inkább elöregszik, akkor is többen halnának meg, ha nem lenne járvány, hiszen főleg a 65,70,75 évnél idősebbek hunynak el” – mondta az igazgató.

Szerbiában egyébként aa hivatalos adatok szerint ez év januárjában 775-en hunytak el a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

Ami a természetes népszaporulatot illeti, az igazgató arról számolt be, hogy az 1992 óta csökken és egyre negatívabb tendenciát mutat.

Az utóbbi időben kissé lassult ugyan a csökkenés, de általánosságban elmondható, hogy évente Szerbiában nagyjából 100.000-en halnak meg és megközelítőleg 60.000 baba születik. Ilyen módon mnden évben 40.000-el vagyunk kevesebben” – mondta Kovačević, aki arról is beszélt, hogy a tervezett 2021-es népszámlálás után lehet majd komolyabban elemezni a témát, ezt viszont a járvány miatt áprilisról októberre halasztották.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)