Keresztes sétának nevezett rendezvényt szervezett több szélsőjobboldali mozgalom és szervezet vasárnap Újvidéken.

A rendezvény mintegy 200 résztvevője az Újtelep városrészben lévő ortodox templomtól a Heréskertben lévő templomig, majd a város központjáig sétált. A „keresztesek” úgynevezett „autós zarándoklat” keretében érkeztek Belgrádból a tartomány fővárosába.

A 021.rs portál szerint nem teljesen egyértelmű, ki a szervezője a vasárnapi sétának, a rendőrség erre vonatkozó hivatalos adatot nem tett közzé, noha több járőr is folyamatosan kísérte és biztosította a menetet annak ellenére is, hogy a járványügyi rendeletek értelmében hatályos a gyülekezés tilalma.

A portál tudatta: a gyülekezés indítéka sem világos; Facebook-posztokban „a pravoszláv szerbek mobilizálásának” szükségességéről, illetve „a népellenes rezsim és a korona miatt bevezetett elnyomással szembeni ellenállásról” lehet olvasni. A résztvevők különböző járványtagadó, oltástagadó és migránsellenes nyilatkozatokat tettek az összeesküvés-elméletek hirdetése mellett, amelyek egyébként is fellelhetőek a közösségi médiában.

A 021.rs portál felvétele

A megmozdulás résztvevői a II. világháború csetnikmozgalmának zászlóit lengették, szimbólumait mutatták fel az orosz és szerb lobogók, valamint a háborús bűnös Ratko Mladićot és a csetnikvajda Draža Mihajlovićot ábrázoló zászlók mellett.