Szerbiában a szombat este, úgy néz ki, a legfurcsább televíziós horrorok bemutatásának az ideje – a Dara iz Jasenovcától kezdve a Vučić sajtótájékoztatóján bemutatott megcsonkolt holtestetekig. A parasztvakítás és az olcsó agymosás legújabb hullámának vagyunk szemtanúi, amelynek célja, a jelenleg is lenyűgözően nagy számban lévő morális idióták újabb egyedeinek létrehozása.
A morális idiotizmus olyan pszichiátriai fogalom, amely a személyiségzavar egy fajtáját jelöli. Az ilyen személy elér egy bizonyos fokú értelmi szintet, ám erkölcsi érzéke nulla. A morális idióták dominanciája létrejöhet bizonyos történelmi helyzetekben, de egész társadalmakat is jellemezhet. Ezért volt teljesen magától értetődő, hogy ennyi ember megnézte a Dara iz Jasenovca (Dara of Jasenovac) című filmet. Ezzel szemben az egészséges, józan reakciónak így kellett volna szólnia: álljon már meg a menet, hogy létezik az, hogy a kilencvenes évek népirtásait elkövető bűnözők készítenek filmet a második világháborús népirtás áldozatairól? De ezt a kérdést nem tette fel senki.
És az elsődleges propagandacélt el is érték: a soviniszta gyűlölet még mélyebbre fészkelt az egyébként is a velejéig gyűlöletben lévő társadalomban. És a másodlagos cél is kipipálva: az a maréknyi, kritikai beállítottságú egyén is, aki még gondolkozik, olyan kérdésekkel volt elfoglalva, hogy a film forgatókönyve vajon plágium-e. Vajon a film rendezője ellopta-e a megboldogult Arsen Diklić forgatókönyvét, ami alapján készítette volna Lordan Zafranović, a neves, horvát rendező, a Kozara gyermekei című filmjét, vagy sem. Mások pedig komoly gondolatokba mélyedve bíbelődtek el a film kritikájával mutatóujjukkal a homlokukon, hogy vajon hogy sikerült a film esztétikai, művészeti szempontból, jó lett-e, esetleg átlagos vagy rossz.
Mindezért hadd ismételjük meg a kérdést még egyszer, kibővítve: hogy történhet meg az, hogy bűnözők készítenek filmet áldozatokról? Annál is inkább, hogy maga Vučić dicsekedett azzal, hogy az ő kezdeményezésére készült a film. Hiszen ismeretes, hogy Vučić és a hatalmon lévő kalandorok nem csupán egyszerű epigonok, hanem közvetlen létrehozói annak a politikának, amely a múlt század kilencvenes éveiben történt háborús bűnöket eredményezte. Ezeket a bűncselekményeket ugyanazok az ideológiai minták alapján készítették elő, szervezték meg és követték el, mint a második világháborús csetnik bűncselekményeket, azaz: mindent lemészároltak, amit csak érkeztek, főként, ha muzulmánok vagy antifasiszták voltak az áldozatok. Továbbá az is ismert, hogy a csetnikek a második világháborúban az usztasákat, a német SS Védőosztagot és a Prinz Eugen Önkéntes SS-hegyihadosztályt szolgálták a Kozara-hegységben. Illetőleg a csetnikek saját, véres hozzájárulása a bűnökhöz az is, hogy a Kozara környékén rabul ejtett áldozatokat azoknak az usztasáknak a kezére adták, akik tömegmészárlásokért és tömegkínzásokért felelősek a Stara Gradiška, a Jasenovac és a Jastrebarsko koncentrációs táborokban.
Ezek az ilyen fasiszta ideológiai matricákhoz hasonló mintákat követő emberek, és az említettekhez hasonló módokon, követtek el tömeges bűncselekményeket Bosznia-Hercegovina, Koszovó és Horvátország területén is a XX. század kilencvenes éveiben. Ugyanúgy koncentrációs táborokat is szerveztek és tömegsírokat is hagytak mindenhol maguk mögött. És mindezek után, most ennek az ideológiának a kilencvenes évekbeli szószólói kezdeményezik a jasenováci haláltábor áldozatairól szóló film elkészítését?! Mert, ugye tudjuk a mesét, Jasenovac tabuként lett ám kezelve, hiszen a gonosz kommunisták eltitkoltak mindent a nyilvánosság elől. Nos arról, hogy Jasenovac mennyire lett tabuként kezelve a szocialista Jugoszláviában, egy veszedelmesen zseniális cikk olvasható Toma Marković kollégánk tollából, amihez az égvilágon nincs mit hozzáfűzni. Tehát a Dara iz Jasenovca (Dara of Jasenovac) is sajnos csak még egy szégyenteljes próbálkozás arra, hogy a kilencvenes évek fasiszta bűncselekményeit a II. Világháború fasiszta áldozataival igazolják. Ám ha ez a társadalom meg tudná különböztetni a jót a rossztól, a következőképpen szólt volna a rövid reakció: nincs itt mit nézni, nemhogy a film esztétikai jegyeiről vitázgassunk. De az ilyen fajta reakciók tömeges hiányából csak egyetlen tanulság vonható le: a morális idiotizmus teljesen elharapózott a szerb társadalomban.
Eközben Montenegróban, ahol a minap voltam látogatóban, egy nagyszerb, klerofasiszta, csetnik támadás folyik éppen a polgári beállítottságú államhatalom ellen. A barátaimat teljesen lesokkolta az a mértékű primitivizmus, amelyet Szerbiából mintegy szennyvízként szivárogtatnak be Montenegróba. Amióta a montenegróiak kiszabadultak Milošević, majd később a koštunicai-tadići karmok szorításából, szerencsére teljes mértékben sikerült nekik elfelejteni, hogy mi is az a nagyszerb „patriotizmus”. Miközben Szerbia már megint az agresszor szerepében tündököl. Montenegró esetében a montenegrói állam és a montenegrói identitás – és persze az etnikai kisebbségek – megsemmisítésére létrejött összefogás van éppen folyamatban. Ráadásul ezt szolgálják azok is, miként 1999-ben, amikor az albánok voltak a célpont, akikről nemrég még azt gondolhattuk, hogy a fasizmus elleni fellépésük egyetemes és nem etnikai színezetű.
Ezeket nyilván a Vučić-rezsim elleni „fáradhatatlan” harc foglalja le éppen. Ám felmerül a jogos kérdés: hogy létezik az, hogy egyik oldalon a Vučić ellen harcolunk, a másikon viszont úgy hallgatunk, mint a szar a fűben, amikor éppen a Szerbiából indított offenzíva folyik Montenegró ellen, vagy amikor éppen Bosznia-Hercegovinát támadják, vagy amikor a „nagyszerbség” szinonimájaként emlegetett „szerb világ” elmezavarodott ideája bukkan fel, de hallgatunk a tömegsírjainkról is, amelyek mellett folyton elhaladunk, akár ha olyanok is, mint amik ott díszelegnek a házaink falain vagy a bulvárlapokban…?
Ők azok, akiket csupán egyetlen ötlet vezérel, hogy „csak váltsuk le Vučićot”, ez az alap előfeltétel, és aztán majd apránként haladva jobb lesz minden. Hát, bizony nem lesz jobb. És így nem is kell, hogy jobb legyen. Mert ez a hozzáállás is csak még egy iskolapéldája a morális idiotizmusnak.
A morális idiotizmust nálunk nagy figyelemmel és tömegesen dédelgették, hiszen amint tudjuk, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia memoranduma, a morális idiotizmus e manifesztuma immáron 35 éves az idén. A memorandum létrejöttét a tömeges bűncselekmények politikájának megszervezése és kivitelezése követte, azzal a kitétellel, hogy a múlt század kilencvenes éveiben még sokkal több független média és olyan szervezet létezett, amelyek kíméletlen kritikával illették a nagyszerb nacionalizmust és a véres, fasiszta nyomokat, amiket maga után hagyott. Ám amikor a koszovói albánok kerültek sorra a gyilkolásban, hirtelen drámaian lecsökkent ezeknek a kritikus hangoknak a száma. Majd ezt követte az a cinkosság, amit az október 5-i hatalom ideológiai indokok mentén post festum a kilencvenes évek bűnözőivel vállalt fel. Mindezzel csak még jobban ráerősítettek a morális idiotizmus minél szélesebb körű térhódítására: bevezették a hittant az iskolákba, a csetnikeket kiegyenlítették – mit kiegyenlítették, istenítették – a partizánokkal szemben, egész Szerbiát keresztül-kasul fölásták, de nem a tömegsírok, hanem Draža Mihajlović csontjai után kutatva, majd együttes harccal meghozták az új alkotmányt, hogy „meg tudják védeni Koszovót”, aztán eladták a Szerbiai Kőolajipari Vállalatot, energetikai és politikai hurkot kötve a nyakunk köré, majd létrehozták a Szerb Haladó Pártot… A morális idiotizmus annak a bizonyos „megbékélési nyilatkozatnak” az aláírásával hágott a tetőfokára, amit a Szerb Szocialista Párttal együtt írtak alá. E nyilatkozat alapján egyenlőségjel került a meggyilkolt Zoran Đinđić és hóhérja, Slobodan Milošević közé. És végül is mi lenne a természetesebb annál, hogy a legfőbb morális idióta nyilván a szerbiai államfő, azaz Aleksandar Vučić kell, hogy legyen? Logikus, hiszen pont ő volt az, aki végleg megsemmisítette azt a még mindig fennálló jogrendszert és jogintézményt, amely még létezett a hatalomra kerülése előtt. És éppen emiatt, ha hamarosan nem jön létre egy lényegi, és nem idióta ellenállás – ez a társadalom egyenesen a kannibalizmusba fog süllyedni, amihez segítségül máris folyamatban van a Vučić-közeli médiák uszítása.
Bevallottam a montenegrói barátaimnak, hogy a „szerb világ” projektum rémséges támadásainak való kitettségük ellenére is, irigylem őket. Irigylem bizony, mert van miért harcolniuk, és mert van kivel együtt harcolniuk. És semmi kétségem afelől, hogy a szabad, a polgári, a multikulturális és európai Montenegró a barbár primitivizmus ellenére is győzni fog. Montenegróban van elegendő progresszív erő ahhoz, hogy megakadályozza a barbárok támadásait.
Ez a (progresszív) világ, a nemzeti-soviniszta morális idiótákkal szemben, az egész régióban létezik úgyszintén. Ezt mutatta a minap elhunyt vajdaságink és jugoszlávunk jugoszláviai szintű búcsúztatása is. A jugoszláv kulturális tér márpedig él és virul, mindannak dacára, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy felszámolják és morális idiótává tegyék. És akkor zárásként álljon itt egy tesztkérdés: vajon azért „esett szét” Jugoszlávia, mert egy „hamis tákolmány” volt, vagy azért, mert kegyetlenül kivégezték, hogy elrejthessék saját nyomaikat, amelyek körül mindig is a barbárság bűze keringett?
Dinko Gruhonjić – a szerző az Újvidéki Egyetem Média Szakán docens, a Független Vajdasági Újságírók Szövetségének (NDNV) programigazgatója, a VOICE főszerkesztője, a Beta hírügynökség vajdasági részlegének főnöke, a Deutsche Welle tudósítója, illetve háborúellenes és polgárjogi aktivista.
Fordította: Lenkes László
Aleksandar Vučić sajtótájékoztatója (Fotó: Tanjug)
