„Nem bírjuk már sokáig”

Tavaly márciusban, a hírek között szinte észrevétlenül jelent meg a Szabadkai Közkórház honlapján egy fénykép, amelyen ápolók üzentek polgártársaiknak: „ Miattatok maradunk tovább a munkahelyünkön! Ti pedig miattunk maradjatok otthon!”.

Erről a szerény gesztusról szóló hír volt az egyik legolvasottabb a Magločistač portálon 2020-ban, pár nappal azután, hogy Szerbiában rendkívüli állapotot hirdettek ki. Visszatekintve világos, hogy ekkoriban az új, azelőtt ismeretlen koronavírussal fertőzöttek hivatalos száma a statisztikai hiba szintjén (sőt, valószínűleg még annál is pontatlanabb) volt.

Egy év alatt sokat változott a helyzet. Az egészségügyi rendszer túlterhelt, a kórházak megteltek, a napi új fertőzöttek száma ezres nagyságrendű. És mit tesznek az emberek? Kólóznak Belgrád központjában. Persze maszk és távolságtartás nélkül, csak azért is.

Az egészségügyi dolgozók iránt már nem igazán érdeklődik senki. A támogató tapsok, amelyeket 2020 áprilisában még rendszeresen lehetett hallani a városok erkélyeiről, már rég elcsendesedtek. Itt-ott, időnként (viszont egyre gyakrabban), a járvánnyal kapcsolatos információk tengerében azonban meghallhatjuk a „fehérköpenyesek” hangját:

„Nem bírjuk már sokáig”.

A bizonytalanság érzése a legnehezebb

„Túl régóta tart ez az egész. Az egészségügyi dolgozók már több mint egy éve folyamatosan nagy nyomás alatt dolgoznak”, mondja Szendi Zsolt egészségügyi menedzser, a Szabadkai Egészségház egészségügyi nővéreket és technikusokat tömörítő szakszervezetének elnöke. Szerinte a járvány első hulláma alatt tapasztalható hatalmas bizonytalanság volt eddig a legnehezebb.

„Kezdetben minden új és bizonytalan volt, mindenkiben sok kérdés merült fel. Még mi sem tudtuk, mivel állunk szemben. Ellenőrzött és ellenőrizetlen információk tömkelege zúdult az emberekre a különféle csatornákon keresztül, ennek hatására pedig csak egyre jobban összezavarodtak.”

Szendi Zsolt: Tényleg egy ilyen eseménynek kellett történnie ahhoz, hogy az egészségügyben dolgozók bérét egy kicsit megemeljék, és több forrást biztosítsanak az ágazat számára? (Fotó: magánarchívum)

Visszaemlékezve a szakember úgy látja, ekkoriban az elsődleges feladat a védőfelszerelés beszerzése volt, a legnagyobb problémát pedig az jelentette, hogy a világszerte és itthon történő fejlemények hatására fokozatosan elveszítettük a biztonságérzetünket.

„Azt nem mondhatom, hogy nem volt elegendő felszerelésünk. A gond az volt, hogy kezdetben nem tudtuk, mennyi időre lesz elég. Beosztottuk, ami a rendelkezésünkre állt, de mindig ott lebegett a fejünk felett a bizonytalanság, ez pedig csak tovább erősítette a stresszt”, meséli Szendi.

Állításait megerősíti az a kutatás is, amelyet Jelena Blanuša pszichológus doktorandusz, Jasmina Knežević, Svetlana Stojkov, valamint Dejan Živanović és Jovan Javorac orvos doktoranduszok végeztek 2020. április 23. és május 8. között, a járvány első hullámának idején. A felmérés során 447 személyt kérdeztek meg, többek között Szabadkáról, Belgrádból és Zomborból.

„A járványhelyzet nemcsak az egészségügyi dolgozókra nehezedő munkaterhet növelte, hanem komoly érzelmi kihívások elé is állította őket: meg kellett birkózniuk az ismeretlen vírus okozta bizonytalansággal, az új munkakörülményekkel. Rémült páciensek és munkatársak vették – és veszik – őket körül, hozzá kellett szokniuk, hogy teljes védőfelszerelésben dolgoznak, és hogy a covid-ambulanciákra, kórházakba bármikor kirendelhetik őket”, magyarázza Jasmina Knežević, a ProAktiva Pszichológiai Központ munkatársa.

A vírus miatt jelentősen csökkent a munkahelyi és a személyes biztonság, kockázatosabbá váltak a mindennapok. Ennek következtében az egészségügyi dolgozókban felerősödött a félelem, a szorongás, folyamatosan állandó készenlétben kell lenniük. Mindezek mellett az is nehezíti a helyzetüket, hogy a megfertőződés veszélye állandóan ott lebeg a fejük felett.

„Ebben a helyzetben egyre gyakrabban kerül szóba az egészségügyi dolgozók mentális egészsége, továbbá ezzel összefüggésben a munkahelyi hatékonyságuk – a körükben megfigyelhető kiégés mostanra nemzeti érdekű kérdéssé vált”, mondja Knežević.

Mi a munkahelyi kiégés?

A munkahelyi kiégés (burn out) egy fizikailag, érzelmileg vagy mentálisan kimerült állapotot jelent, amelynek oka, hogy az érintett személy hosszú időn keresztül érzelmileg megterhelő helyzetben van.

A krónikus munkahelyi stressz következményeként jelentkezik, amennyiben azzal nem sikerül megfelelően megbirkózni. Többféle tünet alapján következtethetünk arra, hogy kiégéssel állunk szemben: a kimerültség, erőtlenség érzése, a munkától való mentális eltávolodás vagy az azzal kapcsolatos negatív, cinikus hozzáállás egyaránt ebbe az irányba mutatnak. Mindezek a tünetek – a mentális egészség rombolásán túl – a szakmai hatékonyságot is csökkentik.

A kiégés professzionális pszichológiai kezelést igényel, máskülönben egyéni krízishez vagy mentális zavarhoz vezethet, amellyel együtt jár a munka iránti elhivatottság csökkenése, a kiteljesedés érzésének hiánya is. Ez az állapot odáig fajulhat, hogy az érintett személy rendszeresen nem megy be dolgozni, végsősoron pedig idő előtti nyugdíjazáshoz is vezethet.

A már említett kutatás kimutatta azt is, hogy a kiégést előidéző tényezők között fontos helyet foglal el az alváshiány. Az eredmények szerint gyakoribb a kiégés azoknak a körében, akik a járványhelyzet kezdete óta kevesebbet alszanak, mint azelőtt. Akiknél az alvással töltött idő nem változott, kevésbé mutatják a probléma jeleit. Az egészségügyi dolgozók átlagosan egy órával és hat perccel alszanak most kevesebbet, mint azelőtt: a legnagyobb változás az ápolók esetén figyelhető meg (náluk egy óra és negyvenhárom perc a különbség), őket pedig a gyógyszerészek, majd az orvosok követik.

A kiégéshez vezető tényezők között említik a kutatók a védőfelszerelésben történő munkavégzést is: nagyobb mértékben mutatható ki a szindróma azoknál, akik számára kötelező a védőruha.

Az eredmények megerősítik továbbá, hogy növeli a kiégés kockázatát a fertőzésnek való kitettség nagy mértéke és a hibázástól való nagyobb félelem is.

Szinte háborús körülmények között küzdenek az egészségügyi dolgozók

Önmagában a vírustól való félelem a kutatás szerint viszont nem tartozik azok közé a tényezők közé, amelyek az egészségügyi dolgozók kiégésében nagy szerepet játszanak.

Szendi Zsoltot nem lepi meg ez a megállapítás, szerinte ugyanis az ebben az ágazatban dolgozó személyek tisztában voltak a kockázati tényezőkkel már akkor is, amikor ezt a hivatást választották. Hozzáteszi, az egészségügyi dolgozók társadalmi megítélése igencsak problémás:

„Ez az egy év sokat változtatott azon, hogyan tekint a világ az egészségügyi alkalmazottakra, akiknek a munkáját eddig mindenki magától értetődő dologként kezelte. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy mennyi kiváló szakember kényszerült arra, hogy külföldre költözzön a jobb megélhetés érdekében. Tényleg egy ilyen eseménynek kellett történnie ahhoz, hogy az egészségügyben dolgozók bérét egy kicsit megemeljék, és több forrást biztosítsanak az ágazat számára? Ezeket a lépéseket békeidőben kellene meglépni – hiszen ez a helyzet számunkra igenis háború. Persze az illetékesek mindig úgy vannak vele, hogy mi úgyis itt leszünk, dolgozni fogunk, és hallgatni fogunk.”

Covid-rendelő Szabadkán Fotó: Magločistač

Covid-rendelő – vörös zóna (Fotó: Magločistač)

Szendi szerint a „háborús körülményekhez” képest a szervezettség jelenleg megfelelő szinten van, legalábbis a Szabadkai Egészségház szintjén.

„Állami szinten rendelkezésre állt a szükséges szervezési mechanizmus, amelyet működésbe is hoztak. Ez főként a rendkívüli állapot idején mutatkozott meg. Ami a helyi szintet illeti, az egészségházunk számára kilenc éve összeállítottam egy tervet rendkívüli helyzetek vagy balesetek esetére, így ilyen szempontból nem merültek fel nehézségeink, egyszerűen csak életbe léptettük ezt a tervet. Amikor ez az egész helyzet véget ér, elemezzük majd, melyek voltak benne a jól működő elemek és melyek azok, amelyeken változtatni kell, így felkészülhetünk egy újabb lehetséges vészhelyzetre”, mondja Szendi.

Mindenki egyre jobban belefárad a járvány okozta helyzetbe

Az egészségügyi dolgozókat és a pácienseket (és úgy általában mindenkit) egyaránt az a kérdés foglalkoztatja: mikor lesz már ennek vége?

„Az egészségügyi dolgozók jelenleg is teljes erőbedobással végzik a munkájukat. Mostanra nagyon kimerültek és leterheltek, egyre nehezebben viselik, hogy nem tudni, mikor normalizálódik a helyzet. A betegeket szintén kimeríti ez az állapot, és gyakran rajtunk vezetik le a felgyülemlett feszültséget. Sokszor nem gondolnak bele abba, hogy vannak problémák, amelyeket mi nem tudunk megoldani. A nem koronavírussal küzdő betegeket különösen megviseli a járványhelyzet, számukra rendkívül fontos lenne, hogy az egészségügyi rendszer a megszokott módon működjön. Mi ezzel tisztában vagyunk, de sajnos nincs ráhatásunk a problémára”, összegzi a helyzetet Szendi.

Hasonló élményekről számolnak be a gyógyszerészek is, akik a rendkívüli helyzetben gyakran az egyetlen közvetlen kapcsolatot jelentik a polgárok és az egészségügyi rendszer között.

„Kezdetben nagy gondot jelentett számunkra, hogy nem rendelkeztünk elegendő védőfelszereléssel – a gyógyszertárak többségébe még védőüveget sem szereltek fel a pultokhoz. A ránk nehezedő nyomást tovább erősítette az is, hogy a polgárok gyakran pánikba estek a védőmaszkok és a fertőtlenítőszerek hiánya miatt, és ezért sokszor minket támadtak”, mesél a tapasztalatairól egy neve elhallgatását kérő szabadkai gyógyszerész.

Elmondása szerint jelenleg is stresszes a gyógyszertárban dolgozni, hiszen az emberek most is feszültek. Nem a különböző kellékek hiánya miatt, hanem a kimerültségtől.

„Az emberek fáradtak. Belefáradtak a korlátozásokba, az állandó maszkviselésbe, az egész helyzetbe. Amikor elégedetlenek az árakkal, az orvosokkal vagy az egészségügyi rendszerrel, még mindig gyakran rajtunk vezetik le a feszültséget, ráadásul nagyon agresszív módon.”

Az ilyen helyzetekre csak az empatikus és megértő hozzáállás jelenthet megoldást, ami manapság sajnos szintén hiánycikk. Felerősödik viszont azokban, akik testközelből tapasztalták meg az egészségügyi dolgozók mindennapjait és szemtanúi voltak az erőfeszítéseiknek, önfeláldozásuknak.

Ilyen szemtanú a 67 éves Mirjana Petrović is, akit a Szabadkai Közkórházban kezeltek a vírus szövődményei miatt:

„Emelem a kalapom előttük. Az ápolók mindig a rendelkezésünkre álltak, nem volt idejük arra, hogy bárhova elvonuljanak. Az orvosok időnként bejöttek vizitre, döntöttek a szükséges kezelésről, az ápolók viszont állandóan velünk voltak. Segítettek a mozgásképtelen betegeknek, hozták az oxigénpalackokat, etették, nyugtatták a pácienseket. Mindenkinek segítettek, mindig figyeltek arra, kinek mire van éppen szüksége.”

Kedves egészségügyi dolgozók! Mélyen meghajolunk előttetek és nem mondhatjuk elégszer: köszönjük!

Mirana Dmitrović (Magločistač)

Az ápolók üzenete 2020 márciusában (Fotó: Szabadkai Közkórház)

Ez a cikk az Együtt az aktív polgári társadalomért – ACT című projektum keretein belül jött létre, amelyet a Helvetas Swiss Intercooperation és a Građanske inicijative szervezetek bonyolítanak le a svájci kormány támogatásával. A cikkben közölt szerzői álláspontok és vélemények nem feltétlenül tükrözik a svájci kormány, a Helvetas és a Građanske inicijative álláspontját és véleményét.