A szerbiai kerékpáros egyetemisták 13 nap után érkeztek meg Strasbourgba, ahol szívélyes fogadtatásban részesültek. Az egyik diák a tömeghez szólva azt mondta, hogy „fontos embernek lenni és az igazi értékekért harcolni”, valamint hogy „azok az emberek, akikkel 13-14 napig Strasbourg felé biciklizett, pontosan ezért harcolnak” – olvasható az N1 hírportálon.

„Manapság nem számít, milyen nemzetiségűek vagyunk, honnan származunk. Az számít, hogy ember vagy-e, és ez ma nagyon nehéz. Szeretném megköszönni minden anyának, aki életet adott ezeknek a hősöknek, ezeknek az embereknek, akikkel 13 napot töltöttem együtt, együtt hullattuk az öröm, a bánat és a boldogság könnyeit. Esőben, szélben, mindent együtt éltünk át” – mondta a diák.

Hozzátette, hogy a strasbourgi fogadtatás fantasztikus volt.

„Hálát adok Istennek, hogy élve és egészségesen érkeztünk meg, ennyi motivációval, reménnyel, ennyi akadályon át, szeretettel” – tette hozzá.

A Strasbourgba érkezés után az egyetemisták közölték, hogy egy másik csoportjuk április 26-án Újvidékről váltófutással fog eljutni Brüsszelig, ahol szintén elmondják, mi is történik valójában Szerbiában.

___________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!