A Családi Kört és a Szabad Magyar Szót kiadó Sajtószabadság Alapítvány megbízásából végzett közvélemény-kutatást a zentai Identitás Kisebbségkutató Műhely. A kutatás elsősorban a vajdasági magyarok médiafogyasztási szokásait vette górcső alá (ilyen jellegű kutatás legutóbb épp 10 évvel ezelőtt, 2011 szeptemberében készült a Magyar Nemzeti Tanács megbízásából), de más témákra, így például a lakosság közérzetére is kitért. A kutatás eredményeit folytatásokban közöljük.

Közvélemény-kutatásunk szövegközi sorozat-bannere

Ebben a (harmadik) részben a tévézési, rádiózási szokásokat tekintjük át. Az is kiderül, melyik magyar nyelvű tévét nézik legszívesebben a vajdasági magyarok.

A televízió uralma a 20. század második felében teljesedett ki, azonban az internet megjelenésével és térhódításával veszített a hegemóniájából. A megkérdezettek 89,4 százaléka néz televíziót, és 10,6 százalék mondott le erről a tevékenységről. Hétköznapokon átlagosan 2,62 órát töltenek tévénézéssel az emberek, hétvégén valamivel többet, 3,48 órát. A legtöbben (31,7 százalék) 1 órát, vagy annál kevesebbet néznek tévét, 1-2 órát tévézik 24,9 százaléka az embereknek, 3 órát további 12,5 százalék. Ötnél több órát az emberek 10 százaléka tölt el a tévé előtt. Az iskolai végzettség fordítottan arányos a tévénézéssel: minél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik valaki, annál kevesebbet néz tévét. Az évek számával pedig egyenesen arányos: minél idősebb valaki, annál többet néz tévét.

A vajdasági magyarok körében legnépszerűbb és legtöbbet nézett tévécsatornák a magyarországi két vezető kereskedelmi adó, a TV2 és az RTL Klub. A TV2 nézettsége egy kicsivel magasabb, mint az RTL Klubé. Őket követi két magyarországi közszolgálati csatorna, az M1 és a Duna1. Ezután következik két szerbiai magyar nyelvű csatorna, a Pannon RTV és a Vajdasági RTV (nem csak magyar nyelvű).

3-1. diagram: A legnézettebb magyar tévék

3-1. diagram: A legnézettebb magyar tévék

A többi tévécsatornának viszonylag kisebb a nézettsége. Ezek a Duna World, RTS, Hír Tv, Pink, ATV, Prva TV és a Happy TV.

3-2. táblázat: Tévécsatornák nézettsége

3-2. táblázat: Tévécsatornák nézettsége

A felkínált csatornák mellett szabadon is lehetett választani, melyek azok, amelyeket leginkább néznek az emberek. Zömében szórakoztató, ismeretterjesztő és sportcsatornákat említettek: Arena Sport, B92, Animal Planet, Comedy Central, Cool TV, Discovery, Euro Sport, HBO, m4, m5, Film Cafe, Spektrum Home, Story4, Viasat3, Viasat History, Viasat6, National Geographic, Ozone, Pesti TV, Sláger TV.

A vajdasági magyarok 68 százaléka hallgat rádiót, míg 32 százalék nem. Átlagosan egy hétköznapon 3,4 órát hallgatnak rádiót, míg hétvégén valamivel kevesebbet, 3,3 órát. A megkérdezettek 41,2 százaléka egy órát hallgat rádiót, 15,2 százalék két órát, 13,2 százalék pedig három órát. Mintegy 20 százaléka a megkérdezetteknek hallgat 5 óránál hosszabb ideig rádiót.

3-2. táblázat: Rádiócsatornák hallgatottsága

3-2. táblázat: Rádiócsatornák hallgatottsága

Amíg a tévézési szokásokban nincs különbség a férfiak és nők között, a rádióhallgatásban az látható, hogy a férfiak szívesebben rádióznak, a nők közül kevesebben választják ezt a tájékozódási, szórakozási formát.

3-2. diagram: Rádióhallgatási szokások

3-2. diagram: Rádióhallgatási szokások

A legnépszerűbb, azaz legtöbbet hallgatott rádiók az As FM, az Újvidéki Rádió, a Pannon Rádió és egy magyarországi kereskedelmi rádió, a Rádió1.

A felkínált rádiók mellett rákérdeztünk, hogy milyen rádiócsatornákat hallgatnak még az emberek. Sokan említettek helyi adókat, amelyek regionális szinten nem túl nagy hallgatósággal bírnak, mivel valószínű nem is lehet ezeket távolabb fogni, azonban helyi szinten jelentősek. Említett rádiók: Adai Rádió, Becsei Rádió, Fox Rádió, Naxi Max, No Limit, Panda, Play Topolyai Rádió, Bartók, Best FM, Class FM, Dankó Rádió, Hit FM, RadioS, Retro Rádió, Sláger FM.

A következő részben arról olvashatnak, hogyan informálódunk az interneten.

SSZA közvélemény-kutatás 2021-1 Módszertan-keretes

1. rész:

Rossz a vajdasági magyarok közérzete

2. rész:

Egyre kevesebben olvasnak nyomtatott újságot

Még mindig szeretünk tévézni (Illusztráció: Pixabay)