Csütörtökön tartja soron következő ülését a köztársasági válságstáb, a szerb sajtó szerint a napirenden a vendéglátóipari objektumok nyitása szerepel.

A belgrádi média egybehangzó értesülése szerint a válságstáb azért tűzi napirendre a kérdést, mert Aleksandar Vučić államfő szerdán a Pink TV-ben arra kérte őket, hogy ne korlátozzák tovább a vendéglátóipar működését.

Arra kérem a válságstábot, hogy vegyék figyelembe javaslatomat, miszerint május 7-től teljes kapacitással működhessenek a kávézók és éttermek, ne csak a kerthelyiségekkel rendelkező objektumok dolgozhassanak, hanem minden ilyen létesítmény, és majd meglátjuk ki tudunk-e tartani” – mondta az elnök a Pink TV-ben.

Arra a kérdésre, hogy mikortól lehet majd szervezett ünnepségeket, vagy lakodalmakat tartani azt mondta, meglátása szerint júniustól erre is sor kerülhet.

Ezt nem én fogom eldönteni, hanem a válságstáb, de ha sikerül amit elterveztünk, akkor júniustól már lehetséges lesz ilyen jellegű rendezvények megtartása is” – mondta Vučić.

A köztársasági válságstáb ülését csütörtökön 16 órakor tartják a belgrádi Szerbia Palotában

A válságstáb egy korábbi ülése (Fotó: archív)