Petíciót írt a Szabadkai Közkórház soron következő igazgatóválasztása kapcsán dr. Katja Puleva, immunológus, allergológus gyermekszakorvos. A petíció azért született, mert dr. Puleva szerint a mostani vezetőség tönkretette az intézményt – ennek kapcsán mintegy tíz nappal ezelőtt nyílt levéllel fordult a szabadkai nyilvánossághoz. Mint az dr. Puleva a Szabad Magyar Szónak elmondta, levelét azonban egyetlen egy médium sem hozta nyilvánosságra, a Suboticke.rs portálon kívül. Hangot eddig csak itt tudott adni felháborodásának.

Dr. Katja Puleva: Tarthatatlan a helyzet, húsz orvos hagyta el a kórházat az utóbbi években

Nyílt levelében részletesen elmondja, milyen állapotok uralkodnak a Közkórházban 2016 óta, amióta az új vezetés van hatalmon.

Petíciójával azonban azt szeretné elérni, hogy a soron következő igazgatóválasztáson az intézmény élére olyan orvost válasszanak, aki a Szabadkai Közkórház alkalmazottja, ismeri az intézményt és a szakmai mellett morálisan is megfelel erre a pozícióra. Minderre a petíció szerint azért van szükség, hogy a következő vezetőség kiemelje a kórházat a válságból, amelybe az elmúlt időszakban, 2016 és 2021 között került.

„Ebben az időszakban az alapvető szakmai elveket sem tartották tiszteletben a Szabadkai Közkórház vezetésében, emiatt pedig nagy számú egészségügyi nővér mondott fel az intézményben, de elhagyta a kórházat húsz orvos is, köztük tizennégy specialist: neurológus, ORL szakorvos, szemorvos, belgyógyász kardiológus, gasztroenterológus, hematológus, altatóorvos, ortopéd szakorvos, tüdőszakorvos, amelynek következtében lehetetlenné vált a munka egyes osztályokon. Mindennek következtében pedig hatalmas az elégedetlenség a páciensek körében, akik nem tudják megkapni a megfelelő ellátást a Szabadkai Közkórházban”, áll a petíció szövegében.

A Szabad Magyar Szónak Katja Puleva elmondta, hatalmas az érdeklődés a petíció iránt, és nagy támogatását élvezi a közvéleménynek és a kollégáknak is. A napokban a város főterén is gyűjtik majd az aláírásokat, amelyeket eljuttatnak majd a tartományi kormánynak, a tartományi egészségügyi titkárnak és Szabadka polgármesterének is.

Dr. Puleva kéri a polgárokat, amennyiben szeretnék aláírni a petíciót, támogatni a kezdeményezést, vegyék fel vele a kapcsolatot a kpuleva@gmail.com vagy a 063 800 34 18-as telefonszámon.

A Szabadkai Közkórház élére egy helyi szakember kell, mondja Puleva (Szabadkai Közkórház, Archívum)