A regionális gazdaságfejlesztéssel foglalkozó egyetemistáknak és fiatal kutatóknak hirdet ösztöndíjat a mórahalmi és a nagybecskereki önkormányzat, a két városban uniós támogatással diákszállók is épülnek.

A Csongrád-Csanád megyei és a vajdasági város önkormányzata 862 ezer euró uniós támogatást nyert el egy projekt megvalósítására, amely célja a szerb-magyar határ menti régió gazdaságfejlesztési folyamatainak megismerése, a kutatói együttműködés erősítése, valamint a fiatalok szülőföldön maradásának elősegítése.

A programban a két önkormányzat 17-17 magyarországi és szerbiai 17 és 35 év közötti fiatal számára hirdet havi bruttó 563 eurós ösztöndíjat. A hallgatók június 15-ig nyújthatják be jelentkezésüket. A novemberben induló képzés során valamennyi diák munkáját mentor segíti, akivel közösen munkatervet állítanak össze.

Az ösztöndíj idejét a szomszédos országban töltő diákok a jelenléti vagy online képzések mellett a térségben működő cégekhez és intézményekhez látogatnak el, valamint rendszeres gyakorlati munkát is végeznek a képzésük profiljához illő vállalkozásoknál, illetve szervezeteknél. Így megismerhetik a térségben működő sikeres cégeket, új technológiákat és kutatási eredményeket, a tiszta és zöld megoldásokat, valamint a környezetvédelmet elősegítő folyamatokat.

A hallgatókat Nagybecskereken és a Mórahalmon is egy-egy újonnan épülő diákszállóban helyezik el. (MTI)

Mórahalom (Fotó: Wikipedia)